Belföld

Eger akar Európa Kulturális Fővárosa lenni

eger (eger, )
eger (eger, )
A balosok félnek az érdekcsoportoktól, amik kisajátíthatják az esetleges pályázati győzelmet. Eger 2023-ban lenne kultfőváros, sok hazai konkurenciája van.

Eger is pályázik a 2023-ban esedékes Európa Kulturális Fővárosa címre, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén egyhangúlag támogatta a megyeszékhely közgyűlése. Habis László polgármester (Fidesz-KDNP) a testület előtt arról beszélt, hogy a magas színvonalú pályázatért össze kell fogniuk a polgároknak, az önkormányzatnak, a kulturális élet szereplőinek, a vállalkozásoknak. Fontos, hogy Eger képes legyen újraalkotni egy szélesebb értelemben vett kulturális stratégiát.

Eger több mint ezer esztendős történelme okán is fontos eleme az európai kultúrának, ezeket az értékeket kell tudnunk megmutatni – tette hozzá a polgármester. Habis kiemelte, hogy nagy hangsúlyt kell kapnia az innovációnak, vagyis annak, hogy milyen új értékeket lehet megvalósítani a programban, emellett a kultúra és a tudományok együttműködésére is módot kell találni. Mindez civil kapcsolatok, önkéntes munka nélkül, az oktatás minden szintjének bevonása nélkül nem lehet eredményes.

Baloldali ellenzéki képviselők a vitában nehezményezték, hogy a polgármester és a város fideszes országgyűlési képviselője, Nyitrai Zsolt még a múlt héten, a közgyűlési döntés előtt nyilatkozatot tett Eger pályázati részvételéről. Óvtak attól, hogy az általuk is kiemelten fontosnak tartott ügyet egy “politikai-gazdasági érdekcsoport” kisajátíthassa.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet minden évben általában két országnak és városnak ítélik oda. Magyarország eddig egyszer nyert, Pécs 2010-ben volt kulturális főváros. A 2023-as cím elnyerésére a hazai városok közül eddig Debrecen, Veszprém és Tokaj jelezte pályázási szándékát – írja az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik