Közélet
középiskolai felvételi (középiskolai felvételi)

Szexuális szokásaikról, anyagi körülményeikről kérdezik az egri iskolásokat

A leginkább védett egészségügyi adatokra, függőségekre és szexuális szokásokra is rákérdeznek abban az iskola-egészségügyi felmérésben, melyet közel 10 egri középiskola elsőéves tanulóinak készítettek – számol be a hvg.hu. Mint írják,  olyanokról is vallatnák őket, hogy van-e konfliktus a családban, szoktak-e lopni, vagy másokat bántalmazni. Arról is kifaggatják a tanulókat, hogy „ha valaha” volt a 15 éves diáknak szexuális kapcsolata, akkor „milyen gyakran” használt óvszert. A drogot is be kellene vallania: nemcsak azt akarják tudni, fogyasztott-e már kábítószert, de azt is, ült-e már olyan autóban, amit alkohol vagy drog hatása alatt álló sofőr vezetett.

A portál szerint az egészségügyi felmérés nem anonim, az iskola szerint azonban a kérdőívek tartalmára vonatkozik az orvosi titoktartás, az iskolaorvos csak egyéni tanácsadásra használja fel az érzékeny információkat. Az intézmény indoklása szerint a kérdőív kitöltéséhez a szülők 90 százaléka hozzájárult. Mezei Éva, az egri iskola-egészségügyi szolgálat iskolaorvosa azonban elmondta: bár a szülők a honlapon megnézhetik a kérdéssort, a beleegyező nyilatkozat aláírásakor, a szülői értekezleten nem mutatják meg nekik azt.

A portál megkérdezte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatóját az eljárásról, Szabó Máté Dániel szerint az iskola-egészségügyi szolgálatnak, illetve az iskolai gyermekvédelmi felelősöknek valóban a diákokat kell segíteni, de nem így. A jogvédő úgy látja: megdöbbentő, hogy különleges adatokra személyi azonosításra alkalmas módon kell válaszolniuk a tanulóknak. „A kérdőívben egészségügyi adatokra, illetve szexuális élettel és szenvedélyekkel kapcsolatos információkra kérdeznek rá, ezek pedig különleges adatok, vagyis a személyes adatokon belül is szigorúbban védettek” – mondta el a civil szervezet munkatársa. Az ilyen adatok kezeléséhez önállóan csak a 16. életévet betöltött személyek járulhatnak hozzá, méghozzá kizárólag írásbeli nyilatkozattal. Szabó szerint az eljárás akkor is jogszerűtlen, ha a szülők beleegyeztek, ugyanis az ilyen jellegű adatszolgáltatásnak önkéntesnek kell lennie, márpedig a diákok kiszolgáltatottak az iskolában, nem döntenek szabadon.

Szabó Máté Dániel úgy látja: azonnal le kellene állítani a kérdőívnek alkalmazását, az évek során kitöltött példányokat pedig törölni, plusz bocsánatot kérni minden érintett diáktól, illetve családtól.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Indian women with empty plastic pots protest as they demand drinking water in Chennai on June 22, 2019. - Angry residents fight in queues at water taps, lakes have been turned into barren moonscapes and restaurants are cutting back on meals as the worst drought in living memory grips India's Chennai. (Photo by ARUN SANKAR / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.