babakocsi (babakocsi)
Belföld

Fogy a magyar

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 02. 23. 09:51

Többen születtek, de még többen haltak meg 2015-ben, mint tavalyelőtt.

A becsült lélekszám a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 823 ezer volt 2015 végén. A statisztikai hivatal szerint 2015-ben 91 700 gyermek jött világra. Ez 190-nel, 0,2 százalékkal haladta meg az előző évit. A születésszám az év első öt hónapjában és szeptemberben emelkedett, a többi hat hónapban elmaradt az előző évitől. A legnagyobb, 5,6 százalékos növekedést januárban regisztrálták, míg a legjelentősebb visszaesés júliusban volt, amikor 4,1 százalékkal kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban.

Tavaly 131 600-an haltak meg. Ez 4,2 százalékkal – 5292 fővel – több, mint 2014-ben. A halálozások száma hat hónapban emelkedett, míg  hatban mérséklődött az előző évhez képest. A január-februári átlagosan 22 százalékos halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke játszhatott közre. A július-augusztusi, átlagosan 7,2 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok állhattak. Ezt követően a szeptember-decemberi időszakban átlagosan 4,9 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak.

40 ezer magyar “tűnt” el

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. évi 34 798-cal szemben 2015-ben 39 900 főre nőtt, vagyis tavaly egy kisvárosnyi magyarral lettünk kevesebben. A 2015-ben anyakönyvezett 45 900 házasságkötés nagymértékben, 18 százalékkal – számszerűen 7120-szal – múlta felül a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma az év mindegyik hónapjában meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül októberben 40 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Míg az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2014. évihez képest. A természetes fogyás mértéke (0,6 ezrelékponttal) 4,1 ezrelékre emelkedett. 2015-ben ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző évhez viszonyítva és ez az eddig mért legalacsonyabb érték. A házasságkötési arányszám (4,7 ezrelék) 0,8 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.