Belföld

A 3-as metró a felújítás után sem lesz teljesen akadálymentes

Az InfoRádió értesülései szerint várhatóan november végén kezdődhet a 3-as metró felújítása. Úgy tudják, az előkészítő munkálatok nyár végén kezdőnek és a vonal nem lesz teljesen akadálymentes. A BKV sajtóosztálya az InfóRádióval azt közölte, hogy a rekonstrukció idején az utasforgalmat buszok biztosítják majd. A járművek számára ideiglenes megállóhelyeket létesítenek. A szükséges előkészítő munkálatok a felújításhoz ütemezve és igazodva, várhatóan augusztus végén kezdődnek.

A korábbi információk szerint a felújítás három szakaszban valósulhat meg: z elsőben a Lehel tértől északra, majd a Nagyvárad tértől délre lévő részt építenék át teljes vágányzár mellett, majd ezt követné a vonal közepének lezárása.

A BKV a portálnak hangsúlyozta: a felújítás fontos része az akadálymentesítés, több állomáson épül a mozgáskorlátozottak által is használható mozgólépcső, 13 megállóban pedig lift, de csak ott, ahol ez műszakilag megoldható.

A Dózsa György út, az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Kálvin tér, a Klinikák, az Ecseri út, és a Pöttyös utca állomásain nem épülnek liftek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik