Belföld

Jól megszívatták a kisdiákokat a felvételin

általános iskola (általános iskola)
általános iskola (általános iskola)
Nem közismert közmondások és nem tantervbe passzoló feladatok voltak.

Az elmúlt szombaton zajlott le a középiskolai felvételi, ami az utóbbi évek legnehezebb feladatait borította az általános iskolás diákokra. A matematika feladatsor sokak szerint tíz éve nem volt ilyen nehéz, de Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a magyar se volt egyszerű, sőt el is rontották – írja az Mno.hu.

Ő maga is javított több mint száz felvételit, és a nyolcosztályos gimnáziumokba jelentkezők felvételijében voltak olyan feladatok, amik nem részei az alsós tananyagnak. Ahogy Arató fogalmaz,

A Nemzeti alaptanterv, illetve a kerettanterv szerint a 10 év körüli gyerekeknek nem kell tudniuk megkülönböztetni a ragot, a jelzőt és a képzőt, éppen ezért ezt a feladatot jobbára csak azok tudták teljesíteni, akiket kifejezetten régimódi, a tantervet figyelmen kívül hagyó tanár készített fel.

Volt olyan feladat a hatosztályos gimibe jelentkezőknél, ahol közmondásokat kellett felismerni. A “nem minden lencse, ami lapos” még Aratónak is új volt. Szerinte nem lenne rossz a központi felvételi eltörlése, hisz a diákokat ez túl korán teszi ki túl nagy nyomásnak, illetve nagyon szelektál a diákok között.

A lapnak Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke azt mondta, két gond van a központi felvételivel: hogy nem kötelező és hogy létezik. Szerinte

ha kötelező lenne, akkor legalább mindenkire azonos szabályok vonatkoznának, így viszont a szelekciót segíti, mivel a teljesítése külön felkészülést igényel, amit a jobb iskolák és a magántanárok megfizetésére képes szülők tudnak inkább megadni a gyerekeiknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik