Belföld

A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja Mészáros Lőrinc agrárpénzeit

A Fidesz ügyeletes feljelentője korrupciós kockázat gyanúja miatt fordult a rendőrséghez.

Tényi Istvánt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta, hogy közérdekű bejelentését továbbították a Nemzeti Nyomozó Irodának „további intézkedések megtétele végett”.

Néhány nappal korábban – a Magyar Narancs tényfeltáró írása alapján – a Fidesz feljelentőembere a megyei kapitánysághoz fordult. Úgy ítélte meg, a rendőrségnek kell megnyugtató választ adnia arra, hogy az elmúlt öt évben az agrárpénzek döntő többsége valóban két emberhez került-e Felcsúton. A két személy a miniszterelnök közeli ismerőse: Flier János és Mészáros Lőrinc.

Tényi felidézte, hogy a területen alig akad olyan személy, aki 10 millió forintnál nagyobb támogatást kap. Mészáros Lőrinc polgármester tavaly az első három negyedévben 2206-szor nagyobb támogatást kapott, mint 2010-ben, amikor még nem volt a miniszterelnök közeli barátja. Flier János a miniszterelnök feleségének földjeit kezeli. Ő 2010-ben még csak 18,7 millió juttatást kapott, később azonban már 272,9 milliót.

Tényi István szerint ezek az adatok

a közvéleményben felvethetik a korrupciós bűncselekmények kockázatának gyanúját, mely szerint nevezett személyek a miniszterelnökkel való barátságra/ismertségre hivatkozva szereznek földeket, vagyont.

A két család érdekeltségeihez utalt agrárpénzek jelentős része területalapú támogatás, ami nem meglepő, hiszen az állami földbérleti pályázatok legnagyobb nyertesei Felcsúton és környékén Mészárosék és Flierék voltak. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter  minap az RTL Klub Híradójának ugyanakkor azt mondta: Mészáros Lőrinc nem nagygazdálkodó. Hiába nyert a felcsúti polgármester családja a földárveréseken 1400 hektár földet, a rokonok vagyonát nem kell összeszámolni. A miniszter szerint Mészárostól kell megkérdezni, mit csinál azokkal a földekkel, amelyeket a megengedett 300 hektáros limit fölött nyert el az árveréseken. A polgármester azt állította: kevesebb földet vett 300 hektárnál.

A Jobbik közölte: feljelentést tesz a gyanús földvásárlások ügyében, amely miatt Tényi István a Legfőbb Ügyészségnél tett bejelentést. Az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte csalás gyanúja miatt. Tekintettel arra, hogy nevezett polgármester kapcsán egy korábbi ügyben a Bicskei Járási Ügyészség rokoni kapcsolatok miatt elfogultságot jelentett be, továbbá a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője jó munkakapcsolatokra hivatkozva szintén kizárási indítványt tett, azt is kérte, hogy az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot jelöljék ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik