Belföld

Drogkereskedőkre csaptak le

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 11. 21. 07:53

A 29 éves kecskeméti férfi Hódmezővásárhelyre ment üzletelni. Nagyigmándi "kollégája" azzal védekezett, hogy beszerzési áron adta a bódító szert.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a speciális támogató egységgel együttműködve éppen akkor fogták el a gyanúsítottat, amikor Hódmezővásárhely belvárosában, hogy mintegy 70 gramm amfetamin tartalmú kábítószert adott át két férfinak.

K. Ottót a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tett az ügyészségen a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

A 23 éves mártélyi B. Dávid és a 30 éves hódmezővásárhelyi K. Tamás ellen kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Ők szabadlábon védekezhetnek.

Drogos drogterjesztőt is fogtak

A 24 éves nagyigmándi drogkereskedő előzetesbe került. Kihallgatásakor nem tagadta tettét, bár azt állította, beszerzési áron adta tovább a bódító szert, amelyből közel 400 grammot az otthonában tartott házkutatáson le is foglaltak. Mivel ő maga is fogyasztó, ezért kábítószer birtoklásával is meggyanúsították.

Az ő elfogásával egy időben vevőkörét is előállították a komáromi nyomozók. Ellenük szintén kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Ők szabadlábon védekezhetnek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.