Belföld

Az Együtt elnöke keményen kiosztotta az MSZP-t és Gyurcsányt

Szigetvári Viktor szerint a két párt nem egy új ellenzék megteremésére készül, ha így folytatják, csak 2014 kudarcát ismételnék csak meg 2018-ban.

De ebben az Együtt nem lesz társa senkinek, mert mindenkinek változnia kell Szigetvári szerint. Írtunk már arról korábban, hogy Hiller korábbi bizalmasai Lázár minisztériumánál landoltak.

Erre – és sok egyéb másra is, de csak szépen, sorban – úgy válaszolt az Együtt elnöke, hogy „ha egyes ellenzékiek úgy készülnek 2018-ra, hogy volt kádereiket már most biztonságba helyezik a kormány kebelén, akkor ők nem kormányváltásra készülnek.”

Gyurcsány Ferenc pedig úgy néz ki, hogy „most elfogadja az egykulcsos adó félrevezetett kárvallottjainak a véleményét ahelyett, hogy változtatni akarna ezen.” Szigetvári a volt miniszterelnöknek is üzent: „ha egyes ellenzékiek immár az egykulcsos adót támogatják – mert bár sokan a vesztesei ugyan, de mégis van, akiknek így is tetszik -, akkor e politikusok képtelenek igazságosabb és szolidárisabb Magyarországot teremteni.”

Az előválasztásról

Ha immár két nagyobb ellenzéki párt követ el mindent annak érdekében, hogy megakadályozza az új ellenzék politikusainak a kiválasztását demokratikus előválasztással, akkor ők nem egy új ellenzék megteremésére készülnek. Az előválasztás nem hibátlan és nem tökéletes, de a versenyképtelen politikusokat felszínen tartó titkos alkuknál minden jobb.

A rendőri vezetők peréről

Ha egyes ellenzékiek a rendőrtábornokok elhibázott politikai koncepcióra épített pere kapcsán – a történelemhamisító Fideszt csak ellenpontozni akarva – immár úgy emlékeznek 2006 őszére, hogy akkor minden rendőri beavatkozással minden rendben volt, akkor nem tanultak az elmúlt évek megosztott magyar politikájának a tragédiáiból. Ha Vadai Ágnes csak arra képes, hogy az egyik oldal politikai vallására ellenvallást építsen, és ne fogadja el árnyaltan, hogy 2006 őszének sok vesztese és sok felelőse volt, akkor nem segíti a 2018-as kormányváltást. Mert 2006 őszének egyaránt vesztesei a vezetőik által magukra hagyott és a rendbontók által bántalmazott kisrendőrök, az ok nélkül megvert és jogerős kártérítésekben részesült békés, ellenzéki átlagemberek, és vesztesei mindazok, akiknek a nyugalmát és értékeit a Fidesz által felheccelt huligánok verték szét. De leginkább vesztese az egész ország. A Fidesz állami segítséggel is épített hazug politikai koncepciójára nem egy másik leegyszerűsítő politikai konstrukció a helyes válasz, hanem az őszinte beszéd, és benne az önkritika alázata.

2018-ban is 2014

Szigetvári úgy zárja a bejegyzését, hogy „mindezen fejlemények nem szolgálják egy új ellenzék megteremtését. Mindezek csak 2014 kudarcát ismételnék csak meg 2018-ban. De ebben az Együtt nem lesz társa senkinek, mert mindenkinek változnia kell.”

Ha nem találnak partnert a politikai palettán, akkor pedig önállóan indulnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik