Belföld

Viszlát sekély ciklon, hello napsütés!

Szerdától jön a szárazabb idő, de azért csütörtökre így is kaptunk figyelmeztető előrejelzést négy megyében.

Az előrejelzések szerint szerdán a déli órákban a sekély ciklonális mező keletebbre helyeződik, és a magassági hidegörvény is elhagyja térségünk. Számottevő csapadék nem lesz, szárazabbra fordul időjárásunk.

Délelőtt napos és felhős körzetek egyaránt lesznek az országban, több felhő a Dunántúlon és az ország északkeleti harmadában, a naposabb idő pedig a két terület között, elsősorban a Duna-Tisza közén valószínű. A déli órákra a középső országrészben – és emellett az ország más részein is – gomolyfelhős lesz az ég, majd a délután második felétől a legtöbb helyen csökken a felhőzet. A Dunántúlon és az északkeleti határvidéken néhol jelentéktelen zápor kialakulhat. Az északnyugati szél a Dunántúlon és a főváros környékén többször megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között valószínű. Késő estére 2, 9 fokig hűl le a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Csütörtökre elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki.

Pest, Bács-Kiskun, Heves és Nógrád megyében tartós, sűrű ködre kell készülni, amikor a látástávolság pár száz méterre csökken.

Többórás napsütés mindenütt várható, átmenetileg felhősebb területek azonban előfordulhatnak. Az éjszakai, reggeli órákban átmenetileg köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél általában gyenge vagy mérsékelt marad, csak a Nyugat-Dunántúlon élénkülhet meg a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 15 fok között alakul.

Pénteken változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható. Az éjszakai, reggeli órákban átmenetileg köd képződhet. Legfeljebb néhol lehet kisebb eső, zápor, az ország legnagyobb részén nem lesz csapadék. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, a Fertő körül egy-egy erős széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul.

Szombaton többnyire gyengén felhős, napos idő várható. Az éjszakai, reggeli órákban átmenetileg köd képződhet. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

Vasárnap gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak. Csapadék nem lesz. A déli szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik