Belföld

A hét végére állni fog a GYODA Csongrád megyében – vagy feküdni

gyoda (Array)
gyoda (Array)

Mert elég kicsi. A lényeg: a hét végére befejeződik a gyorstelepítésű drótakadály telepítése a magyar-szerb határ Csongrád megyei szakaszán, Ásotthalomtól Tiszaszigetig.

Ez a GYODA ugyan még nem kerítés, ezt még egy reszelővel is át lehet vágni, de elkészül. Ezt az építést irányító kihelyezett vezetési elem parancsnokhelyettese közölte, Mórahalmon. Bátor Ferenc alezredes elmondta, ezzel párhuzamosan három helyszínen elkezdődött a határzár kerítésoszlopainak leverése is a drótakadály mögött.

Naponta jelenleg mintegy kétszáz horganyzott kerítésoszlopot helyeznek el a cölöpverőgépekkel Mórahalmon két helyen, illetve Tiszasziget térségében. A közeljövőben a Csongrád megyei szerb-magyar határszakaszon 12-13 helyszínen végzik majd párhuzamosan ezt a munkát – tudatta a tiszt.

 MTI

Ásotthalomtól Tiszaszigetig 70 kilométeren, hat munkacsoportban mintegy kétszáz katona dolgozik, az ő munkájukat közfoglalkoztatottak segítik – közölte a parancsnokhelyettes. Hozzátette: a katonák reggel 7-től este 7-ig, a közfoglalkoztatottak két váltásban 6.45-től 18.45-ig dolgoznak.

Bátor Ferenc hangsúlyozta, a katonaság mindent megtesz annak érdekében, hogy az ideiglenes biztonsági határzár a tervezett határidőre elkészüljön.

A Csongrád megyei szakaszon minimális rongálást tapasztaltak eddig, ezeket a katonák kijavították. A teljes műszaki zárat folyamatos járőrözéssel a rendőrök ellenőrzik – mondta az alezredes. Orbán Viktor kormányfő az erdélyi Tusnádfürdőn jelentette be: augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok érvénytelenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik