Belföld

Kettős határzár épül, jönnek a fegyveres őrök is

határzár építés1 (Array)
határzár építés1 (Array)

Most már szinte biztos, hogy végül kettős kerítésrendszer épül a szerb-magyar határon. Közben a Belügyminisztérium biztonsági őrök toborzásába kezdett.

Hiába mondta azt Orbán Tusnádfürdőn, hogy augusztus 31-ig lezárják a határt, Ruszin Romulusz ezredes szavaiból másra lehet következtetni. Ő szombaton a köztévének úgy fogalmazott: „a Magyar Honvédség feladata, hogy nem később, mint idén november 30-ig elkészüljön a teljes magyar–szerb határon az ideiglenes határzár”, idézi őt a Népszabadság.

Ruszin azt is elmondta, a GYODA (amin egy reszelővel is át lehet jutni, erről bővebben itt) mögött egy méterrel épül majd a háromméteres kerítés, rajta a NATO-dróttal. Az ezredes szerint ez a kettős kerítésrendszer alkotja majd azt az ideiglenes biztonsági határzárat, amely reményei szerint „kellő visszatartó erőt fog mutatni a migránsoknak.”

Csakhogy, írja a Népszabadság, erről a kettős határzárról eddig egyetlen kormányülésen sem esett szó. A honvédelmi tárca a BM-hez irányította a lapot, de onnan sem kaptak választ, így nem tudni, mikor, hol és hogyan született meg végül a kettős határzár ötlete és az ezt követő döntés. Az biztos ugyanakkor, hogy a kettős kerítésrendszer sokkal inkább lelassítja a migránsokat, így a járőröző rendőrök könnyebben odaérnek, ha mozgást észlelnek.

Plusz pénz, fegyveres őrök

Cakhogy mindez plusz költséget jelent. A Honvédelmi Minisztériumtól kért pótköltségvetés azt sejteti, hogy az anyagköltségekre szánt 9,5-10 milliárd forint is kevés lesz. Közben a Belügyminisztérium megkezdte a fegyveres biztonsági őröknek a toborzását, akik majdan az újonnan létesülő menekülttáborokat, így a tervek szerint egyfajta gyűjtő-elosztó központként működtetendő kiskunhalasi tábort is őrzik majd.

Amikor a kormány 22,2 milliárd forinttal megemelte a kerítésépítésre és a menekültekkel kapcsolatos más kiadásokra fordítható keretet, 1358 fegyveres biztonsági őr és 191 új rendőr felvételére adott felhatalmazást és költségvetést a Belügyminisztériumnak.

Előbbi csoportot a piacról toborozzák, az új rendőröket pedig a rendőr-szakközépiskolákba felvehetők számának felemelésével biztosítják. Ők csak két év múlva lesznek rendőrök, addig a rendőrség belső átcsoportosítással biztosítja a szükséges helyeken az elvárt rendőri többletlétszámot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik