Belföld
kerítésépítés (Array)

Hende különpénzt ígért, ha jól halad a kerítés

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 08. 10. 15:22

A miniszter mindent megpróbál bevetni, hogy tartsák a határidőket. Körlevelet írt a katonáknak.

Az Orbán Viktor által diktált határidő erősen szorítja a kormányt: tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök azt ígérte, augusztus 31-ig kész lesz a kerítés a szerb-magyar határon, ha törik, ha szakad. Ezt valószínűleg azzal próbálják kibekkelni, hogy a határidőig a három sor pengedrót-tekercsből álló „előkerítést” készítik el, aminek már nevet is adtak a minisztériumnál: GYODA, vagyis gyorstelepítésű drótakadály. Egyébként épp csak körömcsipesszel nem lehet átvágni.

Hende Csaba honvédelmi miniszter most körlevelet írt a katonáknak, abban már november 30-át említi az „Ideiglenes Biztonsági Határzár” feladat befejezési időpontjaként. Ez a határidő is nagyon szoríthatja a tárcavezetőt, ugyanis jelentős jutalmat ígért az építésben részt vevőknek – legalábbis a Vastagbőr blogon megjelent, kiszivárgott levél szerint. Ebben az áll, hogy ha minden a megszabott ütem szerint halad, a katonák napi bruttó ötezer forint jutalomban vagy teljesítményjuttatásban részesülnek.

„A Magyar Honvédség felkészült erre a feladatra és Önökre hárult ennek végrehajtása. Tudom, hogy az Önökre bízott munkát el fogják végezni, teljesítik a kötelességüket” – áll a levélben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.