Belföld

25 vadiúj busz gördül ki a pesti utakra

busz-man-a21(650x433).jpg (Array)
busz-man-a21(650x433).jpg (Array)

Júniusban jöhet a negyedszáz új MAN busz. Szépek lesznek, légkondisok, környezetbarátak és alacsonypadlósak. Jó lesz.

Júniusban további 25 új, alacsonypadlós, környezetbarát, légkondicionált busz áll forgalomba Budapesten, a VT-Arriva Kft. üzemelteti őket – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel. Májustól jövő tavaszig összesen 195 új, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt busszal bővül a buszflotta. Ebből november végéig 150 jármű – 75 szóló és 75 csuklós busz – érkezik meg. A fejlesztés 2016-ban is folytatódik, további 45 csuklós busszal.

 

Májustól 25 szóló, MAN Lion’s City A21 busz már közlekedik, a csuklós Mercedes-Benz Conectók közül 25 pedig június 1-től jár. A járművek a főváros déli kerületeiben közlekednek majd. A buszokban biztonsági kamerarendszer működik, amin keresztül a teljes utastérre rálátnak. Az új buszok üzembe helyezésével 2016 közepére a budapesti vonalakon közlekedő alacsonypadlós járművek aránya várhatóan 70 százalék körüli lesz.

A közleményben idézték Tarlós István főpolgármestert, aki azt mondta, a 2010 előtti vezetés hagyta leromlani a buszparkot, az 1500 járműből 785 húsz évnél is idősebb volt. Mára sikerült jelentősen javítani a helyzeten, az elmúlt években több száz vadonatúj, valamint használt, de újszerű és jobb állapotú buszt szerzett be Budapest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik