Belföld

DK: hátsó ajtón menekítik az államtitkárt

A párt szerint "szemfényvesztő hazugság" Kohut Balázs menesztésének hivatalos indoklása. A PM szerecsenmosdatásról és szemfényvesztésről ír.

A Hír24 is beszámolt róla, hogy közös megegyezéssel távozik posztjáról Kohut Balázs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára. közös megegyezéssel távozik. Miután a külügy is parkoltatott állami pénzeket a brókercégnél, az államtitkár menesztése összefüggésben állhat a Quaestor-üggyel. Bár az MTI-nek a tárca sajtófőnöke azt mondta, Kohut eleve hat hónapra vállalta, a Demokratikus Koalíció (DK) szerint ez az indoklás “szemfényvesztő hazugság”.

A DK “korábban dokumentumokkal is bizonyította, hogy Kohut Balázs Közigazgatási és Igazságügyi-, majd Külgazdasági és Külügyminisztériumi helyettes államtitkári ténykedését is botrányok jellemezték: közpénzekkel felelőtlenül gazdálkodó, indokolatlan és rendezetlen külső céges megbízások, valamint fölösleges és pazarló ingatlankezelési szerződések sokasága” – írja a párt közleményében.

“Azok után, hogy a Külügyminisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház négymilliárd forint közpénzt tartott a fideszes pilótajátékban, csak álságos mosakodás, hogy egy államtitkárt kimenekítenek a hátsó ajtón” – véli a Demokratikus Koalíció. Szerintük nemcsak Kohut, hanem az őt utasító Szijjártó Péter is felelősek lehetnek “a kereskedőház és a csaló brókercég közös ügyleteiben”.

A PM Rogán Antal Quaestor-károsultak kárrendezésére hivatott törvényjavaslatára reagált. Közleményük ezt “a felelősséget elhárító, ezért gerinctelen, bűnpártoló álmegoldásnak” nevezi . “A javaslat eltussolja a bennfentes információk alapján intézkedő kormányzati vezetők és a totális kudarcot valló pénzügyi felügyeletet végző MNB felelősségét” – véli a Párbeszéd Magyarországért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik