Belföld

Amerikai kormánypolitikus érkezésére készülnek Orbánék és az ellenzék

A magyar kormányt bíráló kijelentéseiről ismert Thomas Melia, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára a kormánytagokkal folytatott tárgyalásai mellett az ellenzékkel és a civilszervezettekkel is megbeszélést folytat – tudta meg az Index.

Thomas Melia nevét Magyarországon Deutsch Tamás tette híressé, amikor 2011-ben egy laza Twitter-bejegyzésben feltette a kérdést, hogy Thomas Melia mégis ki a fasz. A fideszes politikus akkor azon akadt ki, hogy az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára aggodalmát fejezte ki a magyar alkotmányozással, a média helyzetével és az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban.

Az Index több forrásból is megerősített értesülése szerint vasárnap a demokrácia és az emberi jogok kérdéseiért is felelős amerikai kormánypolitikus korábbi két látogatás után ismét Magyarországra érkezik.

A hírportál szerint programjában a kormány képviselőivel való tárgyalás mellett szerepel egy találkozó a magyarországi civilszervezetek, illetve az Jobbik képviselőin kívül a többi ellenzéki párt képviselőivel is. A hétfő esti vacsorára az MSZP-n és az LMP-n kívül meghívót kaptak a parlamenti frakcióval nem rendelkező formációk, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a PM is. Úgy tudjuk, a pártokat többnyire a pártelnökök képviselik, leszámítva például a DK-t, tőlük Kerék-Bárczy Szabolcs lesz ott.

Tavaly ősszel az ATV-nek adott interjújában Melia arról beszélt, szívesen találkozna Orbán Viktor miniszterelnökkel, de ez a találkozó várhatóan most sem jön létre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik