Belföld

Abortuszutakkal figyelmeztetnek a túlzott szigorra

Újabb fronton harcolnak a nővédők a magyar abortusz-szabályok és az abortusztabletta vénykötelessége ellen. Fiktív utazási irodán keresztül irányítják a figyelmet a témára.

A múlt hónapban derült ki, hogy bár az Európai Unióban kivették a vényköteles készítmények köréből az esemény utáni tablettát, itthon továbbra is csak receptre lehet kapni. A szakminiszter szerint a beteg védelme érdekében döntöttek így.

50 százalék szerint módosítani kellene

A Medián 2013-as reprezentatív felmérésében a válaszadók fele ítélte megfelelőnek a jelenlegi szabályozást.  Minden ötödik megkérdezett az érintett nőre bízná a döntést, megkötések nélkül, 49 százalék kötelező „fogamzásgátlási felvilágosításhoz” kötné az engedélyezést, 21 százalék csak egészségügyi veszély vagy erőszak esetén engedélyezné az abortusz elvégzését,a válaszadók 2 százaléka minden esetben tiltaná. Az abortusztablettát 76 százalék engedélyezné.

Magyarországon csak indokolt esetben végezhető abortusz: egészségügyi okból vagy nemi erőszak esetén, illetve súlyos válsághelyzetben. Utóbbira gyakorlatilag bárki hivatkozhat, de meg kell jelenni a Családvédelmi Szolgálatnál két kötelező tanácsadáson a műtét előtt.

A Patent Egyesület évek óta harcol a szerintük túl szigorú szabályok miatt. Vizsgálatuk szerint az abortusz előtti beszélgetéseken sok nőt megaláznak, megpróbálják a döntését megváltoztatni.

Csak mutatnak, nem szerveznek abortuszutakat

A néhány napja indult Abortourism Utazási Iroda honlapján olyan külföldi városokat mutatnak be, ahol egyszerűbb az abortusz és/vagy nem vényköteles az abortusztabletta. Egy hozzávetőleges árat is feltüntetnek utazással, szállással együtt.

Noha ez csak egy médiahack, nincs szó valódi abortusz-turizmus szervezéséről, akadnak, akik ennek reményében keresik fel az oldalt – tudtuk meg a honlap üzemeltetőitől. 

A főoldalon figyelmeztetnek is, hogy a szolgáltatásokat sem lefoglalni, sem megvásárolni nem lehet az Abortourismon keresztül, az árak nem pontosak, folyamatosan változhatnak és nem utolsósorban nem kívánják reklámozni a fogamzásgátlás és a terhesség-megszakítás egyik formáját sem. Sokkal inkább a túlzott szigor következményeire hívják fel a figyelmet:

Az abortusz elérésének korlátozása csupán a kiszolgáltatott rétegekhez tartozók helyzetét nehezíti tovább, akik esetenként sem a gyerekvállalást, sem a külföldön elvégzett abortuszt nem tudják megengedni maguknak.

Magyarországról hetente 8-10 nő utazik egy bécsi magánklinikára tablettás terhességmegszaktásra. Közkedvelt úticél Szlovákia is, mert ott nincs sok papírmunka és kötelező tanácsadás.  

Egy magyar nő vallomása az abortusztablettáról. Kattintson!

Az oldal szerint tablettás abortusz végeztethető már számos román városban, és az olcsó repülőjegyeknek köszönhetően, Nagy-Britanniában sem kerül többe, mint egy szomszédos országban.

Az abortuszszabályozás nagyon szigorú Írországban, onnan Nagy-Britanniába járnak a nők terhességmegszakításra. A lengyel abortuszturizmus is erős, a gazdagabbak Nyugat-Európába, a szegényebbek, keletebbre mennek klinikákra.  Máltából pedig Olaszországba vagy Nagy-Britanniába mennek a beavatkozásokért – olvasható az oldalon a témával kapcsolatos sok egyéb információ között.

Az oldal üzemeltetői azt mondják, az oldal látogatottsága magas, a PATENT Egyesület Abortuszvonalát többen hívják, mint ezelőtt. A pozitív visszajelzések mellett akadnak negatívak is:

Vannak, akik ürügynek használják az oldalt, arra, hogy rendreutasító álláspontjukat ismételjék, de a lényeg, hogy alapvetően sokan elkezdtek beszélgetni a témáról, saját tapasztalataikról, megvitatják fogamzásgátlási módszereiket, esetleges traumáikat, amiket átéltek.

Az abortourism.com azt reméli, hogy a kormány figyelmét is felkelti az oldal. 

A Magyar Nemzet nem felejtette el megemlíteni, hogy ez a honlap a Norvég Alap támogatásával született. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik