Belföld

A felhőké lesz a főszerep

Ezen a szép, kora őszi hétvégén nem lesz zavartalan a napsütés, viszont közel 30 fok is lehet.

Szombaton északkeleten lehet több napsütés, máshol a felhők lesznek túlsúlyban, és eső, zápor is több helyen kialakulhat, igaz napközben egyre inkább a Dunántúlon, Délen, délnyugaton megélénkülhet a keleties szél. Délután hazánk nagy részén 19 és 24, északkeleten 25 és 28 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet – írja az Időkép.

Vasárnap már hosszabb napos időszakokra van kilátás, de az időnként erősen megnövekvő felhőzetből szórványosan továbbra is kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délutánra 23 és 28 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn elsősorban gomolyfelhők zavarhatják a napos időszakokat, főként a Dunától keletre fordulhat elő szórványosan zápor, zivatar. Enyhe lesz a hajnal, délután pedig 25-30 fokra készülhetünk.

Kedden is marad ez a felállás, vagyis a napsütés mellett főként délután alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A Dunántúlon megélénkülhet az északnyugatira forduló szél. Marad a késő nyáriasan meleg idő, 25-30 fok közötti csúcshőmérséklettel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik