Belföld

Sesztákozás jobbról, balról

Kigolyóznák a minisztert. A Simicska-Orbán-háború folytatódik.

A Magyar Nemzet szerint a miniszteri cég átverte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (NFÜ). A lap az Index cikke alapján folytatja a harcot a fejlesztési miniszter ellen. Miközben ugyanis a második Orbán-kormány ádáz harcot hirdetett az offshore hátterű cégek ellen, simán adtak uniós pénzt annak a ciprusi és Seychelle-szigeteken bejegyzett cégnek, amely eleve azzal pályázott, hogy Seszták Miklós autószalonjában költi el a forrást.

Hiába világították át az EU-pénzre pályázó vállalkozásokat, a jelenlegi minisztert milliókkal gazdagító cég kijátszhatta a szabályozást. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) határozottan fel fog lépni az offshore cégekkel szemben, és kizárólag átlátható tulajdonosi szerkezetű pályázók juthatnak uniós forráshoz – emlékeztet a Magyar Nemzet, amely éppen ezért furcsállja a tavalyi 20 milliós támogatást.

Néhány órával azt követően egyébként, hogy a lap csütörtökön vezércikket közölt a miniszter korábbi ügyleteiről, a kormányszóvivő elég rendhagyó módon közleményben reagált, jelezve, hogy Orbán Viktornak nincs Sesztákkal gondja, pontosabban nem Sesztákkal van gondja.  A fejlesztési tárcától egyébként májusban 179, júniusban 14 kormánytisztviselő távozott. Közülük csupán 5 embert helyeztek át máshova, túlnyomó többségüket elbocsátották – írta a hvg.hu.

A Népszabadság egyébként nemcsak azt szedte össze, hogy eddig hét olyan ügye volt a fejlesztési miniszternek, amely nem rendítette meg a kormányfő bizalmát, hanem arról is ír, miért volt várható a Magyar Nemzet publicisztikája, miután Seszták közreműködésével a kancellárián kiszorítós szabadságharcot indítottak „az oligarchák”, köztük Simicska Lajos ellen is, aki közvetett részesedéssel rendelkezik a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik