Belföld

Orbán-Simicska-háború: nem áldozzák be Sesztákot

A kormányszóvivő reagált a Seszták Miklóst ért támadásokra.

„Jól látszik, hogy a kormány intézkedései súlyosan sértik egyes gazdasági szereplők pénzügyi érdekeit. Ilyen intézkedés a rezsicsökkentés, a reklámadó, vagy az agrártámogatás rendszer átalakítása” – olvasható a kormány honlapján. A közlemény szerint a Seszták Miklóst „érő sorozatos lejárató cikkeket” ennek tudják be. Kétségbeesett, reménytelen próbálkozásokról van szó, amelyek nem fogják eltéríteni a kormányt céljai megvalósításától. A kormány eddig sem engedett az üzleti és politikai nyomásgyakorlásnak és ezután sem fog – tudatta a kormányszóvivő.

Előzőleg a parlamenti ellenzék mellé beállt a Magyar Nemzet is. A lap vezércikkében követelte a nemzeti fejlesztési miniszter távozását. A kormányszóvivő reagálása most azt látszik erősíteni, hogy nem simultak el az ellentétek a Fidesz politikai és gazdasági vezérei – Simicska Lajos és Nyerges Zsolt – között, hiszen  a Magyar Nemzet egy héten belül másodszor támadta a kormányfő két kulcsemberét. Először Havasi Bertalan sajtófőnököt nevezte szervilis „bunkónak”, csütörtökön pedig a fejlesztési minisztert hasonlították Kóka János, egykori SZDSZ-elnökhöz.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik