Belföld

800 forintos órabérért keresnek embereket március 15-re

A 444.hu írt arról, hogy az Apple Party hostess ügynökség várja a jelentkezőket két helyszínre, a Kossuth térre reggel kilenc és délután három között, valamint a Múzeum kerthez, reggel hét és délután kettő között, mindezért nyolcszáz forintos órabért kínálnak.

A kormány információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök az ünnepi beszédét a Múzeum kertben mondja el, ahol az ünnepi műsorok aznap délelőtt fél tizenegytől kezdődnek, a Kossuth téren az ünnepélyes zászlófelvonás pedig reggel kilenckor lesz.

A portál megkereste a projektmenedzsert is, aki azonban nem tudott bővebb felvilágosítást adni a munka jellegéről, csak annyit mondott, hogy hétfőig lehetett jelentkezni. A hostess munkáról, valamint az elvárásokról így csak annyit tudni, hogy a jelentkezőknek fekete vagy sötétkék farmerban és fekete sportcipőben vagy bakancsban kell megjelenniük, valamint fekete kabátban.

Időközben a Cinknek sikerült beszélnie a projektmenedzserrel, állítása szerint ennek a munkának semmi köze a Fideszhez, felvetése szerint a Kossuth tér és a Múzeum kert akár találkozási pontok is lehetnek, semmi több, de ennél többet nem mondott.

Elkél majd a kabát

Nem véletlen, hogy a jelentkezőknek azt írták, hogy a megjelenés fekete kabátban, ahogy arról már korábban beszámoltunk, megérkezik a hidegfront március 15-re.

Így nő a foglalkoztatás?

Dicséretes, hogy a kormány még a nemzeti ünnepeken is növeli a foglalkoztatást. 2011. március 15-én 1,25 millió forintot költött el a kabinet fizetett statisztákra. Az iskolák is igyekeznek: 2012. október 23-i állami ünnepségeken való részvétellel 5-öst lehetett szerezni, míg ugyanebben az évben még márciusban lengyel ünneplők is érkeztek, azaz végül is egy kis import sem jön rosszul. És ez idén sem lesz másként. Tavaly novemberben pedig a CBA elnöke, Baldauf László Békemenet-menetelésre buzdította dolgozóit, kiemelve, hogy „Fontos, hogy mi mindnyájan, a nemzeti érzelmű igazi hazafiak támogassuk a legnagyobb formátumú magyar politikusunkat, nemzetünk miniszterelnökét, Orbán Viktort”, és hogy csak összefogva lehet megakadályozni a “posztkommunista, liberális gazemberek mesterkedéseit”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik