Belföld

Orbán: „Magyarország ma ennyit tud”

A Magyar Nemzet Online idézi Orbán Viktor Bogárdi TV-nek adott interjúját, amiből kiderül, mire készül a kormányfő az elkövetkezőkben.

Meg kell becsülni a közmunkát

A miniszterelnök szerint mindenkinek jár egy esély arra, hogy munkából tartsa el a családját. Erről már korábban is beszélt Orbán, Ózdon a minap azt mondta, „hiszünk abban, hogy a világ tartozik minden embernek annyival, hogy megadja a lehetőséget arra, hogy saját munkájából tartsa el magát és családját”. A mostani tévéinterjúban pedig kijelentette, a közmunkában résztvevők számát a mostani 200 ezerről 280-300 ezerre emelnék. Majd hozzátette, a közmunkát meg kell becsülni, mert véleménye szerint ez az a kapu, amelyen a munkanélküliségből a munka világába lehet átlépni.

Orbán Viktor szerint a közmunka ma az egyik legnépszerűbb foglalkoztatási forma, az emberek pedig jelentkeznek rá. „Nem tudunk annyi közmunkát meghirdetni, mint amennyien jelentkeznek” – tette hozzá. A segély 22 800 forintja után a közfoglalkoztatásért járó 40-70 ezer forint jobb lehetőségeket teremt az embereknek. „Magyarország ma ennyit tud, tehát jobban teljesít, de még nem elég jól” – vallotta be Orbán.

Új bank és vasúti körgyűrű

A mezőgazdaságról a kormányfő kijelentette, a gazdáknak tartoznak még egy zöldbank felállításával. Itt elsősorban nem fejlesztési, inkább működési hitelek lennének, mert „a mezőgazdaságban másfél évet kell előrefinanszírozni”.

Következő nagy feladatként jelölte meg a miniszterelnök, hogy a nagy- és középvárosoknál legyen elkerülő út. Ide tartozik a V0-s vasúti  körgyűrű megépítése is, amiről már korábban is írtunk.

Még több rendőr

A közbiztonsággal kapcsolatban Orbán Viktor közölte, már „nincs rendetlenség Magyarországon”, de ezzel párhuzamosan tovább dolgoznak a rendőri állomány emelésén. Még egy „nagy ugrás” várható, ez pedig a feldolgozóiparban, a soron következő uniós fejlesztési időszakban még több programot hirdetnek meg a gazdák számára a kis, helyi élelmiszer-ipari feldolgozóüzemek létrehozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik