Belföld

Borsod megye, a miniszterelnökök földje

térkép (térkép)
térkép (térkép)

Budapest után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében született a legtöbb miniszterelnök 1848 óta. De az egész észak-keleti országrész jól teljesít ebből a szempontból.

A The Lands of Maps oldalon bukkantunk erre a térképre, ahol egy térképen mutatják be, honnan származnak a magyar miniszterelnökök, szám szerint hatvanketten, 1848 óta.

A listán Budapest szerepel az első helyen, tizenhárom miniszterelnökkel, a második lett Borsod-Abaúj-Zemplén megye, három kormányfővel, de a trianoni országhatárokon kívülről is érkezett számtalan miniszterelnök az idők során. Szlovákiából például nyolcan, a mai Romániából pedig öten.

Ki honnan jött?

Tudta például, hogy rögtön az első a sorban, Batthyány Lajos Pozsonyban, a mai szlovák fővárosban született? Azonban Kossuth Lajos Monokon látta meg a napvilágot, így a három borsodi miniszterelnök egyike. Szintén a mai Szlovákia területén, az akkor a Habsburg Birodalomhoz tartozó Oláhpatakon született Andrássy Gyula, de Tisza Kálmán is „külföldinek” mondható ebből a szempontból, ő Nagyvárad szülötte, de fia, a szintén miniszterelnök Tisza István már a magyar fővárosban született, ugyanúgy, ahogy Károlyi Mihály is.

A képre kattolva nagyobb méretben lehet böngészni

A szocializmus idején

Rákosi Mátyás, aki a minisztertanács elnöke volt, amellett, hogy ő volt az ország első számú vezetője is akkoriban, a mai Szerbiához tartozó Adán született. Utódai közül Nagy Imre Kaposváron, míg Kádár János Fiumében (mai Horvátország) látta meg a napvilágot.

A rendszerváltás után

1989 óta nem volt borsodi miniszterelnöke az országnak, Horn Gyula és Medgyessy Péter például Budapesten született, Orbán Viktor pedig Székesfehérvár szülötte.

Tudja, még ki borsodi? Esetleg rájött, melyik miniszterelnök született Németországban? Egy kis agytorna! Ha rájött, küldje el nekünk a megfejtést kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik