Belföld

Pécsi Magasház: nincs akadálya a bontásnak

pécsi magasház (pécsi magasház)
pécsi magasház (pécsi magasház)

A kormányhivatal elutasította az egyik telekszomszéd fellebbezését, így már tavasszal megkezdődhetnek a bontási munkálatok.

Írtunk már arról a fellebbezésről, akkor a telekszomszéd nem a bontást kifogásolta, csak szerette volna tudni a pontos menetrendet. „Tudni szeretné azt, hogy mi és hogyan zajlik majd” – ismertette akkor Hargitai János kormánymegbízott, majd hozzátette, biztos benne, hogy dűlőre fognak jutni.

A bama.hu most arról ír, hogy a kormányhivatal elutasította a fellebbezést, a fellebbező pedig úgy nyilatkozott, hogy nem fordul bírósághoz az ügyben. „Ez azt jelenti, hogy hamarosan jogerőre emelkedik a határozatot, így már nincs jogi akadálya a bontásnak” – mondta a kormánymegbízott.

Hargitai János azt is elárulta, készülnek a bontási tervek, folyamatos az egyeztetés az építésügyi hatóság szakembereivel és a tervezőkkel, így ha a terv elkészül, minden előírásnak megfelel majd. A tervezés során fontos szempont az is, hogy a bontást úgy oldják meg, hogy a városrész működni tudjon, az ottlakókat a lehető legkisebb mértékben zavarják.

A ház korábbi tulajdonosa által felhalmozott, 180 millió forintos adósság miatt a cég ellen felszámolási eljárás indult, az ingatlan pedig hamarosan visszakerülhet az önkormányzat tulajdonába. Ezek alapján pedig Hargitai bízik benne, hogy a bontás már tavasszal elindulhat.

A nagy Magasház-mizéria

Korábban már írtunk róla, hogy bontás előtt áll az épület, akkor úgy nézett ki, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Nem sokkal később azonban jött egy csavar a történetbe, a Milton-csoport eladta az épületet eddig birtokló La Torre 2008 Kft.-t, a cég új tulajdonosa pedig egy 76 éves pécsi asszony lett. Utána pedig kiderült, bontási költségként egymilliárd forintot várnak az idős nyugdíjastól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik