A Blikk számol be egy 42 éves asszonyról, aki 2011 decemberében megcsúszott jeges járdán, az első műtétet elrontották, utána következett még 3. A hosszú távolmaradás miatt tavaly ősszel kirúgták a munkahelyéről is.
Az idén szeptemberi vizsgálaton az orvosi szakbizottság azt állapította meg, hogy a beteg állapota már így marad, október 30-ai levelükben közölték: november 1-jétől keresőképes.
Mária két éve ki-be jár a kórházba, a napjait gyógytornán tölti, még mindig járnia kell rehabilitációra, nem érti, hogyan nyilváníthatták munkaképesnek – olvasható a lapban.
Januárban írtunk egy asszonyról, akinek méh-, mellékvese-, tüdődaganata; bőrgyulladása, térdműtétje, magas vérnyomása volt és így is keresőképesnek ítélték.
Olyan is volt, hogy agyi infarktus miatt leszázalékolt nőt vérnyomásmérés alapján akartak visszaküldeni dolgozni.