Belföld

7 milliárdot kap a főváros tömegközlekedésre

bkk (bkk)
bkk (bkk)

A kormány a közösségi közlekedés működésének finanszírozására újabb 7 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít a költségvetésből a fővárosnak - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek kedden.

A kormánydöntésnek köszönhetően a támogatással a budapesti tömegközlekedés működésének idei évi finanszírozása véglegesen rendeződik, további költségvetési támogatásra nincs szükség – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, hogy eredetileg a büdzséből 10 milliárd forint áll rendelkezésre a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására egész évben.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy márciusban életbe lépett a budapesti tömegközlekedés intézményi és finanszírozási rendszerének megújítását célzó, Budapest 21 Megállapodás.

A miniszter kiemelte: a kormány és a főváros közötti egyezség kimondja, hogy a kormány közreműködik a fővárosi közösségi közlekedés 2013. évi újjászervezésében és lépéseket tesz a Budapesti Közlekedési Zrt. zavartalan működésének fenntartása érdekében.

Ennek eredményeként a kormány már idén augusztusban plusz 7 milliárd forint rendkívüli támogatást nyújtott a budapesti tömegközlekedés zavartalan működésének fenntartására – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.

Az előző és a mostani rendkívüli támogatással béreket, üzemanyagot, közüzemi díjakat, rezsiköltséget és egyéb napi működési kiadásokat finanszírozhatnak- mondta Varga Mihály az MTI-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik