Belföld

Laborc: “szerepet játszottam”

Laborc Sándor (Laborc Sándor)
Laborc Sándor (Laborc Sándor)

Laborc Sándor állítása szerint a Portik Tamással folytatott beszélgetésein szerepet játszott. A találkozókról készült hangfelvételeket hétfőn meghallgatja a nemzetbiztonsági bizottság.

A Népszabadság szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmaz: “szerepet játszottam, ahogy hasonló szituációban a világ bármelyik titkosszolgálatának a munkatársa tette volna. Lehet fintorogni, de ez ilyen szakma”.

Hangsúlyozta azt is, hogy a találkozók idején, 2008-ban Portik Tamás ellen semmiféle büntetőeljárás nem folyt, az erkölcsi bizonyítványa rendben volt, nemzetbiztonsági szempontból releváns információt nem találtak róla. “Rendőri korrupcióról szóló információkkal jelentkezett, nem tehettük meg, hogy nem állunk szóba vele” – mondta Laborc Sándor.

A volt főigazgató leszögezte: azért is találkoztak nyilvános helyen, hogy egyértelmű legyen: sem a kapcsolatfelvétel tényével, sem az ott elhangzottakkal nem kívánnak “mutyizni”. Hozzátette: Portik “nyomatta a mentsük meg a baloldalt szövegét, én meg azt próbáltam megértetni, hogy minket a döntéshozók kábítószerrel, vesztegetéssel, zsarolással való törvénytelen befolyásolása és hasonló információk érdekelnek, már ha vannak ilyenek”.

A HavariaPress információi szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai hétfőn reggel a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat épületében meghallgathatják a Laborc-Portik-találkozókon készült hangfelvételeket. A meghallgatásra bejelentkezett a bizottság korábbi elnöke Vadai Ágnes (DK) is, és mivel átesett C típusú nemzetbiztonsági átvilágításon, részt is vehet azon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik