Belföld

A bukás biztos – Kornis az „orbánizmusról” 2.

„Ami most van, az korántsem azonos Kádár vagy Horthy uralmával. Nincs mögötte semmi.”

Kornis Mihály ahonnan csak lehetett kilépett, leszámolt azzal a korábbi illúziójával, hogy „Magyarországon a csendes többség demokratikus érzelmű”. Szerinte nem az, szolidaritást sem érez a származásuk miatt támadottak iránt, ami öngyilkos magatartás, hiszen a tekintélyuralmi berendezkedések, ha nem képesek orvosolni a szegénységet, megbuknak. Csak idő kérdése. A Magyar Narancsnak az író azt mondta: neki ezzel nincs dolga, mivel ő az édes anyanyelve gyermeke, nem a turulmadáré.


Kornis MihályFotó: MTI / Kollányi Péter

„Ami most van, az korántsem azonos Kádár vagy Horthy uralmával. Nincs mögötte semmi.” Szerinte a diktatórikus szándék szellemi gyengesége kitapintható. Ennek a politikának kudarccal kell végződnie. Lehet, hogy nem négy, csak nyolc éven belül. Ezt Kornis nem tudja, de szerinte rettenetes bukás vár arra, aki a válságot az időben visszafelé haladva akarja legyőzni. Az író azért óvakodik a politizálástól, a közéleti megnyilatkozásoktól, mert szerinte az, ami most „Magyarország felé közelít, ugyanannyira katasztrofális, mint amennyire elkerülhetetlen. Már nem az a kérdés, hogy az ellenzék 2014-ben megnyerheti-e a választásokat. „Ennél sokkal nagyobb a baj.”

Szerinte az orbánizmus a nemzeti széthúzás politikáját jelenti, minden őrület ebből következik, pedig a kormányfőnek abban igaza van, hogy két éve a magyarok a nemzeti együttműködésre mondtak igent. Ugyanakkor mára a nyomor uralkodik mindenhol ebben a „lebutított, mindenféle médiamoslékkal megetetett” országban, amely egyre inkább olyan, mint egy közép-amerikai, pár évtizede. Kornis Mihály nem látja a kivezető utat, mert egy szűk rétegé a javak 90 százaléka, a maradék tízen pedig a teljes lakosság egésze osztozik.  Mint fogalmaz: a hazugság korát követte a „hülyeség trónfoglalása”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik