Azért volt szükség az új Nemzeti alaptantervre, mert meg kell határozni egy olyan nemzeti műveltségi minimumot, amit minden magyar diáknak el kell sajátítani – mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, amikor bejelentették, hogy a kormány elfogadta a NAT-ot. A Hálózat a Tanszabadságért élesen bírálja ezt a felfogást. Mi ezzel a baj?
A miniszter úr református lelkészként kapcsolatban áll transzcendens erőkkel. Tudnia kellene, hogy vannak olyan dolgok, amelyekbe a földi ember nehezen tud beleszólni. A NAT most az Antigonét tette kötelező anyaggá, ami éppen arról szól, hogy vannak az ember által hozott törvények és az embernél magasabb erők által létrehozott törvények. Lehet, hogy kicsit vad a párhuzam, de a nemzeti műveltség sem egy olyan konstrukció, amit bármilyen okos emberek, pláne nem a politikai térfél egyik oldalához közel álló tudósok vagy maguk a politikusok ki tudnának találni. Azt ugyanis ennél „magasabb” erők, az emberi együttműködések teremtik meg. Illúzió politikai deklarációban megfogalmazni a nemzeti műveltség alapjait.
Fotók: Berecz Valter
Azt a NAT bírálói is elismerik, hogy abban a kompetenciákat, a differenciálás módszertani alapelveit, a fejlesztési követelményeket megfogalmazó részek kifejezetten korszerűnek mondhatók. A fő probléma a túlzsúfolt tartalmi elemekkel van?
Ami a metodikai kultúrát leíró részeket illeti, valóban sok előremutató elemet találunk a dokumentumban. Ilyen például a kompetenciák több tanéven átívelő fejlesztésének leírása. Az a baj, hogy ennek ellentmond a túlzsúfolt, kötelezően előírt tananyagmennyiség. De van itt két irgalmatlan disznóság! Az egyik, hogy a NAT bevezetőjének, töltelékszövegeinek, de belső tartalmának is kimutathatóan kulturkampfjellege van. Ügyeltek arra, hogy ne legyen olyan bekezdés, amelyben legalább egyszer nem szerepel a „nemzeti” szó. Mellesleg éppen ez teszi nevetségessé! Erőltetett módon tele van ilyen szlogenekkel a szöveg, olyan helyeken is, ahol ennek semmi funkciója nincs.
Például?
A kiemelt fejlesztési feladatok között szó van az állampolgári részvételről. Nagyjából ugyanaz a szöveg, ami a korábbi NAT-ban is volt, de a végkicsengése ez, „az állampolgári részvétel a nemzeti öntudatot erősíti”. Persze, hiszen mi nem erősíti a nemzeti öntudatot? De hogy az állampolgári nevelést önértékként nem vállalja a NAT, hanem csak alárendeli a ködös értelmű nemzeti öntudatnak, ez bizony egy kulturkampfos megközelítés. A nemzeti öntudatot sem tudja megkonstruálni egy bármily okos emberekből álló grémium, az ugyanis vagy alakul, vagy nem. A másik, ami ellentmond egy korszerű, de még egy 19. századi nemzetfelfogásnak is, az a társadalom megosztásának NAT-ból kiolvasható szándéka.
Az egységes műveltségképet leíró alaptanterv hogy tudná megosztani a társadalmat? Épp az ellenkezője lenne a cél.
A NAT nem nemzeti egységet állít elő, hanem a társadalom megosztottságát fokozza. Valóban azt olvashatjuk, hogy célja megteremteni a köznevelés tartalmi egységét. Ehhez képest például a pályaválasztást – leszámítva a Híd-programot – csak a középiskolában kezeli kiemelt célként, az általános iskolának nem tulajdonítanak pályaválasztási feladatokat. Aki bejut a középiskolába, kap ilyen szolgáltatást, aki nem (és a leszállított tankötelezettség miatt bizony nem kevesen lesznek ilyenek), az nem kap. És akkor még nem is szóltam a szakképzésben a „33 százalék közismeretnél többet meg nem engedni a büdös kölköknek”-jelszaváról! De mondok egy másik példát. Nemzeti öntudat szempontjából mostanában erősen kiélezett probléma Trianon. Az általános iskolában előírt tananyag „trianoni országvesztésről” szól, a középiskolában előírt tananyag már a döntés hatását is számba veszi az „új államok kialakulására”. Az a gyerek, aki csak általános iskoláig jut, azt tanulja, hogy Trianon csak országvesztés. A középiskolában, a majdani elit, a majdani úri osztály megtanulja, hogy valójában mi történt Trianon következtében Európában. Az úri osztály nem fog ricsajt csinálni az utcán egy hamis trianoni felvonuláson, a tanulatlan réteg igen. Ezt nem tudom máshogy értelmezni, mint hogy a NAT társadalmi csoportok szerint megosztja a nemzetet. Ezt erősíti majd a tanárképzés átalakítása is, ami visszahozza az elkülönített általános iskolai és középiskolai tanárképzést. A művészeti tárgyaknál van, ahol elegánsan, lazán, nem nevez meg műveket, szerzőket a szöveg. Másutt viszont belemászik ilyen részletekbe. Csukás István például az első NAT-változatban még szerepelt, de végül kivették, mondván, hogy élő szerző nem kerülhet be, és egyébként is ott van, hogy „a modern magyar meseirodalom nagy alakjai”. Másutt is szépen, absztraktan írják le, hogy „a világirodalom jelentős alakjai”. Az viszont nem szerepel, hogy az „erdélyi magyar irodalom nagy alakjai”, hiszen, nyilván kemény jobbos követelésre bele kellett írni konkrétan, hogy Nyírő József, Wass Albert, Szabó Dezső.
A NAT társadalmi csoportok szerint megosztja a nemzetet
És az is ott van, hogy Kertész Imre…
Ő úgy szerepel a tananyagban, hogy van egy „irodalmi díjak” fejezet, és ott jelzik zárójelben, hogy „például Kertész Imre Nobel-díja”. Azaz nem ő, hanem a díj az érdekes…
A NAT-ot a tanárok nemigen szokták olvasgatni. Az leginkább a kerttantervek és a tankönyvek íróinak mutat utat. Ilyen értelemben nem mindegy, hogy szerepel egy szerző a NAT-ban vagy sem? Az a lényeg, hogyan fog szerepelni a kerettantervben és a tankönyvben, nem?
Igen, de a kerettantervek és a tankönyvek írásánál a NAT-ban rögzített szerzők, művek, képletek számonkérhetők lesznek. A kerettantervet ellenőrző bizottság meg fogja nézni, hogy szerepelnek-e az előírt írók. Hoffmann Rózsa ráadásul azt mondta a minap a rádióban, – szó szerint idézem! – hogy a kerettantervek olyanok lesznek, mint egy jó forgatókönyv. Mindent előírnak a tanárok számára. Ezért nincs is szükség több tankönyvre sem. Mellesleg az irodalom, a képzőművészet, és az ének-zene megnevezett személyei között nincs szinkron, nincs arányosság. Ha nem kellett volna valamiért ennyire rohanniuk a NAT készítőinek, akkor tudtak volna valamilyen összhangot találni ezek között a névsorok között. Így nagyon esetlegesek.
Ha megszületnek a kerettantervek, a tankönyvek, akkor tényleg minden iskola ugyanabban az időpontban ugyanazt az anyagot fogja tanítani? A NAT-tól való 10 százalékos eltérés lehetősége ad elég szabadságot a pedagógusoknak?
Az a 10 százalék nagyon kevés. Inkább azt tudnám előrevetíteni, ami a legutóbbi ilyen monolitikus tantervi időszakban, a 78-as tantervi reform előtt volt: a tanár bemegy a terembe, becsukja az ajtót, és azt csinál, amit akar.
Igen ám, de majd jön a szakfelügyelet, és számon kér.
Ugyan! Hoffmann Rózsa nagyjából velem egyidős, ő még látott szakfelügyelőt, tudja, hogy ment ez. Ha megtudták az iskolák, hogy jön a szakfelügyelő, rögtön mondták bizonyos problémás gyerekeknek, hogy nagyon sápadtak, holnap ne is jöjjenek. Volt olyan (amikor épp a tanulói aktivitás volt a divat), hogy azt mondták a gyerekeknek, „mindenki jelentkezzen a szakfelügyelő bácsi által látogatott órán: aki tudja, tegye fel a jobb kezét, aki nem, az a balt”. Tudtuk, mi a szakfelügyelő kedvenc szavajárása, s azt mondtuk el. Más kérdés, ha az igazgató, a tanácselnök vagy a párttitkár szólt a szakfelügyelőnek, hogy ezt és ezt a kollégát ezzel és ezzel kellene kicsinálni. Ilyenkor a pedagógusnak nem volt esélye, mindenképp elmarasztalták.
A pedagógusok nagyobb része eddig sem használta ki azt a szabadságot, amit az eddig érvényben lévő NAT adott neki.
Igen, de a kisebbség úgy működött, mint a gyöngyöt kiizzadó kagylóban egy innovatív porszem, állandóan mozgatta előre a pedagógiát. Nemcsak alternatív iskolákban voltak ilyenek, hanem normál iskolákban is. Azt a szellemiséget sugallták, hogy a NAT-ban lefektetett tudást, tanulásfelfogást, kompetenciát újra és újra felül kell vizsgálni. A kormány ma azt mondja, hogy az iskola feladata a NAT-ban előírt tananyag „átadása”. De ma nincs Magyarországon felsőoktatási intézmény, ahol tanárjelölteknek azt tanítanák, hogy a „tanítás az anyag átadása”. Minden legújabb kori pszichológia azt mondja, hogy nem az átadás, hanem az átvétel a lényeg. Nem a tananyag leadása, hanem annak „felvétele”. Ennél persze szakszerűbb kifejezések vannak a didaktikában. Ez az átadás csak arról szól, hogy beírhatom a naplóba, hogy leadtam az Antigonét. Kipipáltuk. Más kérdés, hogy a gyerekek mit értettek belőle.
Nincs Magyarországon felsőoktatási intézmény, ahol tanárjelölteknek azt tanítanák, hogy a „tanítás az anyag átadása”
Mit tud csinálni ez a bizonyos innovatív pedagógus a NAT bevezetés után, azonkívül, hogy becsukja maga mögött az ajtót?
Még sok minden változhat. Vannak „ellenállási gócok”, amelyek megpróbálják – a törvényes keretek között – képviselni a szakmát. Meg is indult a politikai inszinuáció: „ki az a Magyartanárok Egyesülete?”- tette fel a kérdést valamelyik kormánypárti sajtó. De azért ma még van egy „nem fogom be pörös számat”-időszak. Ha ez eltart egy ideig, akár eredményeket is hozhat. Nagyon kíváncsi vagyok például, hogyan, mennyi balhéval fog lezajlani ilyen rövid idő alatt a közoktatás államosítása. Mi lesz például a muzeális értékű iskolai könyvtárakkal, hogy csak egy példát mondjak. Csak úgy, leltár nélkül átveszi az állam ezeket? Nyilván fel fog szólalni ez ellen még az a könyvtáros-muzeológus is, aki amúgy szimpatizál a jelen kurzussal. Egy csomó ilyen értelmiségi elégedetlenséget prognosztizálok. Ilyenek mozdították el a napokban a kulturális államtitkárt is. Nem tudom, mennyire van benne Eizenstein a nemzeti kánonban. De emlékeztetnék, a Patyomkin páncéloson is egy kukacos húsleves miatt tört ki a felkelés. Lehet, hogy a NAT lesz az új magyar hatalom kukacos húslevese?
| Névjegy |
|
Dr. Trencsényi László (1947) 1970-ben szerzett tanári diplomát, 1985-ben védte meg kandidátusi disszertációját. Dolgozott általános iskolában, az úttörőmozgalomban, országos közoktatási kutató-fejlesztő intézetekben, 1995 óta oktat felsőoktatási intézményekben (Miskolci Egyetem, ELTE, Wesley János Lelkészképző Főiskola). Kutatói érdeklődési köre: az iskola és nem-iskola határán elhelyezkedő pedagógiai jelenségvilág: gyerekek és pedagógusok civilszervezetei, érdekérvényesítési mechanizmusok az iskola körül, a reformpedagógiák történeti gyökerei és mai hatása, gyermekkultúra-művészetpedagógia. Kitüntetések: Gyermekekért-díj, Kiss Árpád-díj, Mezei Éva-díj. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete emlékplakettjének díjazottja. Több könyv és számos publikáció szerzője. Gyermekérdekű társadalmi szervezetek vezető aktivistája, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára, az Országos Köznevelési Tanács tagja, a Hálózat a Tanszabadságért egyik alapítója. |
