Belföld

Csukás sajnálja, hogy kikerült a NAT-ból

Csukás István (Csukás István)
Csukás István (Csukás István)

Az író ezt levélben meg is írta Hoffmann Rózsának.

A Pom-Pom, a Süsü vagy éppen a Keménykalap és krumpliorr írója hetekkel ezelőtt levelet írt az oktatási államtitkárnak – tudta meg a Hír24. Csukás István akkor értesült róla, hogy az új Nemzeti alaptanterv (NAT) végső változatában végül nem szerepelnek a meséi. Egy rövid levelet írt Hoffman Rózsának, amelyben jelezte, hogy szomorú a döntés miatt, és nem érti.

A Hir24-nek hozzátette, hogy egy író nem befolyásolhatja ugyan, hogy hova teszik vagy hova nem, de neki szerencséje van, mert az olvasók úgy tűnik, szeretik az írásait.

Hoffman Rózsa egy kétsoros udvarias választ küldött az írónak, és arra hivatkozott, hogy sajnos élő író nem szerepelhet a Nemzeti alaptantervben. Csukás István ezzel kapcsolatban ugyanakkor megemlítette, úgy tudja, hogy Kertész Imre is benne van a NAT-ban, pedig szerencsére még ő is él. Továbbá nem vlágos, ha ez egy alapelv, akkor az eredeti változatba hogyan került be.

A Mirr Murr a kandúr írója egyébként most új filmen dolgozik. A Berosált a rezesbanda című gyerekfilm pályázatának elbírálására még ugyan várnak, de Csukás nagyon bízik benne, hogy munkatársaival megkapják a támogatást. Hozzátette, nagyon régen volt alkalma utoljára igazán nagy gyerekfilmen dolgozni. Az új filmet Mátyássy Áron, fiatal rendező készítené. Neki sem ez az első televíziós megrendelése. Ő rendezte az Átok című sorozatot, de például a Hajónapló című MTV-s produkció egyes részei is az ő nevéhez köthetők, sőt, a 2009-es Magyar Filmszemlén az Utolsó idők című játékfilmjével elnyerte a fődíjat.

A NAT-ról szóló kormáényrendeletet három hete fogadta el a kabinet, hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben, és 2013-tól lép életbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik