Belföld

Így közlekedhetünk a hosszú hétvégén

Forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Budapest belvárosában, sőt változik több HÉV-vonal, valamint a vasutak menetrendje is.

…útlezárások

A Vodafone Kezdj El Valami Újat Hétvégén rendezvényei miatt hétfőn és kedden éjféltől reggel 4 óráig, valamint kedden 22 óra és szerda reggel 5 óra között lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat az Andrássy úttól a Révay utcáig, a bazilika mindkét oldalán pedig már vasárnap délelőtt 10 órától forgalomkorlátozás lesz a Bajcsy-Zsilinszky út és a Hercegprímás utca között.

Május elsején 11 és 20 óra között lezárják egyebek mellett a Bajcsy-Zsilinszky utat az Erzsébet tértől a Nyugati térig, az Alkotmány utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Kossuth térig, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út páros oldalának és az Alkotmány utca páratlan oldalának járdáját egy-egy szakaszon. A megnövekvő gyalogosforgalom miatt lezárhatják az Andrássy utat az Oktogontól a Bajcsy-Zsilinszky útig, a József Attila utcát a Széchenyi tértől a Bajcsy-Zsilinszky útig, valamint a Károly körutat az Astoriától az Erzsébet térig.

Tilos lesz parkolni április 30-tól május 2-án reggel 5 óráig egyebek mellett a Bajcsy-Zsilinszky út, az Alkotmány utca, a Kossuth tér, a Honvéd utca, a Szemere utca, a Báthory utca, a Bank utca és az Arany János utca egy-egy szakaszán.

 

…BKV

A lezárás több BKV-járatot is érint, a 914-es, a 914A, a 931-es, a 950-es és a 950A jelzésű éjszakai autóbuszok hétfő este üzemkezdettől szerda reggel üzemzárásig módosított útvonalon közlekednek az Erzsébet tér és a Nyugati pályaudvar között.

A nappali autóbuszok közlekedésében kedden 10 és 19 óra között kell változásokra számítani. A 16-os autóbusz módosított útvonalon jár, a buszok nem érintik a József nádor tér és a Deák Ferenc tér megállókat. A 105-ös buszok szintén módosított útvonalon közlekednek, az Apor Vilmos tér irányában az Oktogon, az Opera és a Bajcsy-Zsilinszky út, a Gyöngyösi utca felé pedig a József nádor tér, a Deák Ferenc tér, a Bajcsy-Zsilinszky út, az Opera és az Oktogon megállókat kihagyják.

A 109-es buszok megosztva közlekednek Óbuda, Bogdáni út és a Nyugati pályaudvar, valamint Kőbánya alsó vasútállomás és a Deák tér között. A 115-ös járatok szintén megosztva közlekednek majd az Árpád híd és a Nyugati pályaudvar, valamint a Boráros tér és a Kossuth tér között.

A 2-es villamosok kedden egész nap rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között közlekednek.

A 70-es és 78-as trolibuszok a lezárások miatt rövidített és módosított útvonalon az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve Keleti pályaudvar és az Oktogon között közlekednek. A Kossuth Lajos tér irányában a trolik nem érintik a Zichy Jenő utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Honvéd utca, Kossuth Lajos tér megállókat. Az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar irányában kimaradó megállók: Kossuth Lajos tér végállomás, Honvéd utca, Bajcsy-Zsilinszky út, Zichy Jenő utca, Andrássy út.

A 72-es trolibusz vonalán autóbuszok közlekednek, 10 és 19 óra között módosított útvonalon járnak, a Nyugati pályaudvar és Zugló vasútállomás között. Végállomásuk a Nyugati pályaudvarnál a Váci úton, az autóbuszok leszállóhelyén lesz.

A 73-as trolibuszok kedden ugyanebben az időben nem közlekednek.

 

…HÉV

A hosszú hétvégén és az azt követő hétvégén is változásokra kell számítani több HÉV-vonal menetrendjében.

Szombattól hétfőig a 8-as és 9-es (gödöllői és csömöri) HÉV vonalán végeznek karbantartási munkákat, ezért a HÉV szerelvényei csak Gödöllő és Kerepes állomások között, a 9-es HÉV-ek pedig egyáltalán nem közlekednek. Az utasokat négy buszjárat szállítja majd, a H8 Kórház jelzésű pótlóbuszok Örs vezér tere és Kerepes között járnak, Kistarcsa, Kórház érintésével, a H8 Auchan jelű buszok Örs vezér tere és Kerepes között járnak, az Auchan Liget áruház érintésével, a H8A Örs vezér tere és Cinkota között szállítja az utasokat a H9 pedig Örs vezér tere és Csömör között jár majd.

A május 5-6-i hétvégén Örs vezér tere és Cinkota között végeznek karbantartási munkákat, emiatt a 8-as HÉV Gödöllő és Cinkota, a 9-es HÉV Csömör és Cinkota között közlekedik. Örs vezér tere és Cinkota között H8/9 jelzéssel közlekednek majd a HÉV-pótló autóbuszok.

Május 6-án reggel 8 és délután 6 óra között az 5-ös HÉV (szentendrei) vonalán Pomáz és Szentendre között lesznek karbantartási munkák, így az eredetileg Szentendréig közlekedő vonatok Batthyány tér és Pomáz állomások között közlekednek. Pomáz és Szentendre között a H5 jelzésű HÉV-pótló autóbuszokkal lehet utazni.

 

…vasút

A május 1-jei ünnepre való tekintettel változik a vonatok közlekedési rendje.

Az ünnep ideje alatt április 29-én (vasárnap) ünnepnapi, április 30-án (hétfőn) ünnepnapi, május 1-jén (kedden) vasárnapi menetrend lesz érvényben.

Május 2-án, szerdától már a megszokott menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok.

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében javasolja a személyszállító vasúti társaság az utasoknak, hogy a menetjegyüket váltsák meg elővételben, illetve vegyék igénybe az internetes jegyvásárlás, továbbá az otthoni menetjegynyomtatás lehetőségét a www.mav-start.hu weboldalon keresztül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik