Belföld

Újra országos közművelődési konferenciát rendeznek Szegeden

A kedden kezdődő, háromnapos eseményre az ország minden részéből érkeznek a városba a média és a közművelődés iránt érdeklődő, andragógia szakos hallgatók.

A rendezvényt a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Felnőttképzési Intézetének a hallgatói szervezik, a helyiek mellett várnak vendégeket a fővárosból, Dunaújvárosból, Gödöllőről, Békéscsabáról is.

Kránicz Szilvia az egyik főszervező elmondta: a mintegy két tucat program során a felnőttképzési intézet szakjainak és specializációinak a legizgalmasabb szakmai kérdéseit vitatják meg. Az andragógia alap- és mesterszakok, az eszperantó, a média és a rendezvényszervező specializációk, valamint a kulturális mediáció mesterszak egy-egy területét előadások, beszélgetések és interaktív programok keretében járják körül.

Az idén a témák között lesz a film, a zene, a média, az időskori tanulás, a fogyatékossággal élők és a fogvatartottak képzése, de szerepel a programok között eszperantó-kedvcsináló, jóga, mediációs és érzékenyítő tréning is.

A konferencia megszervezése a szegedi hallgatók gyakorlati képzésének fontos eleme, az lehetőséget ad arra, hogy elméleti ismereteiket a gyakorlatban hasznosíthassák.

A több mint két évtized alatt a találkozó országos jellegűvé vált, azon más felsőoktatási intézményekben tanuló, andragógus és kulturális mediátor szakos hallgatók is részt vesznek. A rendezvény országosan egyedülálló, hiszen azt hallgatók szervezik hallgatóknak, olyan fiataloknak, akik érdeklődnek a média, a kultúra, a felnőttképzés iránt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik