Belföld

Borkai Petra a Miss Alpok Adria döntőjének győztese

Borkai Petra lett a Miss Alpok Adria szépségverseny döntőjének győztese, így ő képviseli hazánkat tavasszal az olaszországi versenyen.

Győr város polgármesterének lánya, Borkai Petra nyerte meg a Miskolci Egyetemen a Megye szépe & Miss Alpok Adria Szépségverseny magyarországi döntőjét.

Három napos felkészítés előzte meg a versenyt, melyen összesen 21 lány szerepelt – idézte fel a rendezvényt Borkai Petra, aki a mátraházai tábort megszakította, mert az iskolai szalagavatójára hazajött Győrbe. Így aztán az utolsó színpadi próbákon nem tudott részt venni, csak a megmérettetésre érkezett vissza Miskolcra.

A táborban különböző koreográfiákat, járástechnikát, táncot és kommunikációt is tanultunk” – mondta Petra. A fellépés előtt saját elképzeléseik szerint készült el a frizurájuk és a sminkjük, Petra a fekete, s arany árnyalatokat választotta, mert ez illett az estélyi ruhájához. A szponzorok egyébként díszmagyart is varrattak nekik, abban táncolták el a versenyen a palotást. A lányoknak fürdőruhában is be kellett mutatkozniuk.

A zsűriben volt szépségkirálynők és a szépségipar szakemberei ültek” – tájékoztatott a verseny nyertese. Minden ruhában külön pontozták őket.

A rendezvényen nem csupán a szépség számított, hanem a megjelenés, az egyéniség, a kisugárzás, a kommunikációs készség, a beszédmód és a fogalmazási képesség is. Minden lány bemutatta saját megyéjét, s azon belül azt a települést, amely legközelebb állt a szívéhez. Petra természetesen Győrről beszélt. „Azt mondtam el: szerintem Győrben egy egész élet leélhető úgy, hogy az ember azt érezné, lemaradna valamiről” – mondta Petra.
Nem számított a győzelemre, titkon azért bízott abban, hogy az első hely valamelyikét megnyeri. „Nagyon szépek voltak a lányok” – ismeri el.

A győri győztes képviseli Magyarországot az olaszországi versenyen. A megmérettetésre kora tavasszal kerül sor. „Addig is az érettségire tanulok minden erőmmel” – ígérte Borkai Petra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik