Belföld

A Legfelsőbb Bírósághoz fordul az elítélt jobbikos

Samu Tamás Gergőt hivatalos személy elleni erőszak miatt felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság.

Rendkívüli jogorvoslattal él a Legfelsőbb Bíróságnál Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselő a Fővárosi Bíróság keddi, felfüggesztett szabadságvesztést kimondó ítélete miatt. A Jobbik vezető testületei a képviselővel közösen áttekintik a kialakult helyzetet és ezután hoznak döntést a további teendőkről.

Samu Tamás Gergőt kedden másodfokon hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélte el a Fővárosi Bíróság. 10 hónap felfüggesztett börtönt és 300 ezer forint pénzmellékbüntetést kapott a képviselő. A szabadságvesztést két évre függesztette fel a bíróság.

A Jobbik szerint a 2006-os események folyományaként még évekkel később is utcai tüntetésekkel fejezték ki elégedetlenségüket a tiltakozók. Samu Tamás is egy ilyen jellegű eseményen vett részt 2008-ban a Művészetek Palotájánál, ahol akkor Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. A párt közlése szerint soha nem bújtak a mentelmi jog mögé a Jobbik képviselői, „bár jellemző, hogy az Országgyűlés is csak három jobbikos képviselő mentelmi jogát függesztette fel ebben a ciklusban, míg az igazi politikusbűnözőknek nem kell elszámoltatástól tartaniuk.” Szerintük éppen a mostanihoz hasonló “egyértelműen hamis” ítéletek miatt fogadta el az Országgyűlés a semmisségi törvényt idén.

A törvény szerint egyébként megszűnik annak a képviselőnek a mandátuma, akit jogerősen szabadságvesztésre ítélnek szándékos bűncselekmény miatt, ha meghatározott időn belül nem szünteti meg az összeférhetetlenséget. Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke az Inforádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy a bíróság az Országgyűlés elnökét haladéktalanul értesíti az ítéletről. A házelnök a mentelmi bizottsághoz küldi az iratokat, a bizottság pedig felszólítja a képviselőt, hogy nyilatkozzon öt napon belül, mit kíván tenni. Hasonló esetben egyébként a képviselő csak úgy tudja megszüntetni összeférhetetlenséget, ha lemond. Ha nem mond le, az országgyűlés kétharmados szavazattal megfoszthatja mandátumától.

A Fidesz szerint az Országgyűlés egészének tekintélyét is rombolja, ha bármely parlamenti képviselővel szemben jogerős ítélet születik, amelyben megállapítják bűnösségét.

Gulyás Gergely, a párt országgyűlési képviselője azt mondta: elsősorban az érintett jobbikos politikusnak van feladata és kötelezettsége az üggyel kapcsolatban, hiszen neki kell az összeférhetetlenséget megszüntetni, ami ebben az esetben a parlamenti mandátumról való lemondást jelenti.

“Úgy gondoljuk, hogy ha a Jobbik a törvényes rend pártja, akkor az egyébként 1990 óta változatlan törvényeket nekik is tiszteletben kell tartani” – tette hozzá.

AJÁNLOTT LINK:

Elítélték a rendőrökre támadó jobbikos képviselőt (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik