Belföld

Orbán: az államadósság tönkretehet mindannyiunkat

A kormányfő szerint ha a kérdést nem kezelik jól, az államadósság maga alá gyűrheti Magyarországot.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Televízió Az Este című műsorában az MNB-ről szólva azt mondta: a probléma az, hogy “két különböző malomban őrölünk”. Szerinte ha egy országban teljesen más gazdaságpolitikát lát kívánatosnak a jegybank, mint a kormány, az kárt jelent az ország számára.

Azzal kapcsolatban, hogy Simor András MNB-elnök azt mondta, két éve nem tárgyaltak egymással, Orbán Viktor úgy reagált: miután a kívánatos gazdaságpolitika irányáról a jegybanknak más elgondolása van, mint a kabinetnek, “éppen elég”, ha a nemzetgazdasági miniszter beszél az MNB elnökével. “Azzal, hogy ha én beszélek vele, nem lennénk előrébb” – tette hozzá. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Simor András részt fog venni a kabinet ülésén, a jegybanktörvény módosítása ugyanis a szabályok szerint megköveteli, hogy a nemzeti bank elnöke megjelenjen a kormányülésen.

Újabb lépések a nyugdíjrendszer átszervezésében

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor csatlakozhatunk legkorábban az euróhoz, Orbán Viktor úgy reagált: “nem merek mondani olyan évszámot, amelyet aztán számon lehet rajtam kérni”. Megítélése szerint az évtized végénél hamarabb ez nem tűnik realitásnak.

A nyugdíjügyet érintően a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az államadósság maga alá temeti az országot, annak következményei vannak: az első ilyen, hogy nem tudnak nyugdíjat fizetni a nyugdíjasoknak. Az eddigi intézkedéseik alapján ugyanakkor úgy látja, nem túlzás azt mondani, hogy megmentették a nyugdíjasok következő havi nyugdíját. Mint mondta, a nyugdíjrendszert érintő átszervezéssel lépésről lépésre haladnak. “Még nem értünk a végére, még kell néhány fontos döntést hoznunk” a következő hónapokban a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében.

Ezzel összefüggésben közölte: a nyugdíjrendszer hosszú távú jövője nem a nyugdíjrendszerben van, hanem a foglalkoztatásban és a családtámogatásban, ezért növelni kell a foglalkoztatottságot – “a legjobbnak kell lennünk majd Európában” -, és meg kell fordítani a demográfiai hanyatlást. “Akik a gyerekért élnek, azokat támogatjuk, akik a gyerekekből akarnak megélni, azokat nem támogatjuk” – emelte ki.

Nem lesz kilakoltatás

A nemzeti eszközkezelő létrejöttének időpontját firtató felvetésre válaszolva Orbán Viktor úgy fogalmazott: “amint a hitelességünk tovább javul az év első negyedében”. Tervei szerint 2011 első negyedévében jelentős államadósság-csökkentést hajtanak végre, akkor szerinte átmenetileg meg fog nőni a bizalom Magyarország iránt, majd rövidesen ismét államadósság-csökkentést kell végrehajtani, és akkor eljöhet az eszközkelező felállításának pillanata. Az biztos, hogy kilakoltatás nem lesz Magyarországon; senki nem találhatja magát a szabad ég alatt azért, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az elmúlt fél évben melyik volt a legkockázatosabb döntés, a miniszterelnök úgy válaszolt: minden döntésnek van valamilyen kockázata, de – mint fogalmazott – biztonságban érezte magát végig. Magyarországon működik ma Európában a legstabilabb politikai rendszer – tette hozzá. Szólt arról is, hogy megítélése szerint európai összevetésben a legkevésbé konfliktusos politikák egyike az, amelyik Magyarországon zajlik. Kérdésre leszögezte: nem lesznek személyi változások a kormányban, egyetlen miniszterben sem ingott meg a bizalma.

Mint mondta, egy célra összpontosítanak, ez pedig az államadósság ügye, amelyet ha nem jól kezelnek, akkor “maga alá gyűrheti, rászakadhat Magyarországra, és tönkretehet mindannyiunkat”.

Meghatározó év lehet 2011

Orbán Viktor szerint jelenleg sok ok nincs az ország iránti bizalomra, az elmúlt nyolc évben ugyanis össze-vissza hazudozott Magyarország, meghamisította az adatokat, orránál fogva vezette a hitelminősítőket, az európai intézményeket és magát az Európai Bizottságot is. Ezt nem lehet fél év alatt helyre hozni – mutatott rá. Úgy véli ugyanakkor, hogy pozitív várakozás veszi körül az országot, mindenki szurkol Magyarország sikeréért. Véleménye szerint 2011 a következő tíz év minőségét eldöntő év lesz Magyarországon.

Az orosz-magyar kapcsolatokról Orbán Viktor azt mondta, azok még nem egyenesedtek ki. Hozzátette, moszkvai látogatása nem hozott áttörést, “előbbre léptünk ugyan, de áttörésről nem lehet beszélni”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik