Belföld

Tölgyessy: újabb győzelem súlya alatt a Fidesz

24.hu
24.hu

2010. 09. 06. 08:48

Az elemző szerint az önkormányzati választás végképpen egyszínűvé teszi az országot.
Korábban a témában:

Az önkormányzati választás végképp egyszínűvé teheti az országot, de a településeknek még évekig nem lesz több pénzük, az eddigi önkormányzati modell egyre kevésbé lesz fenntartható, valamit mindinkább lépni kell – mondta Tölgyessy Péter a közrádióban.

Az alkotmányjogász szerint árulkodó adat, hogy immár csak három párt jelöltjei fedik le többé vagy kevésbé, de az ország nagyobb településeinek, megyéinek egészét. A Fidesz egyedül több jelöltet állított, mint a többi országgyűlési párt együttvéve.

A korábbi, “nem igazán alkotmányos” tövénymódosítás után megkérdőjelezhetetlen domináns párt lesz az önkormányzatokban a Fidesz. Az ellenvéleményt a testületen kívüli tiltakozás, főleg a kádári alkudozás felé szorítja, bántóan csorbítva a települések demokratikus kormányozhatóságát – mondta Tölgyessy.

Most a jobboldal jó eséllyel elnyeri a legfontosabb települések túlnyomó részének vezetését, és most először meghódíthatja a fővárost, de ezzel minden felelősség is a Fidesz politikusaira hárul – emlékeztetett az elemző.

Szerinte az önkormányzati szerkezet talán legnagyobb hibája, hogy a kivételesen széles intézményrendszert működtető, a kiterjedt hatósági jogokat gyakorló széttagolt önkormányzati struktúra finanszírozása teljességgel központosított. Nem az fizeti a számlát, aki rendeli az ételt.

A Fidesz szinte bizonyosan nem hallgat a baloldali közgazdászok régi javaslataira, és nem kurtítja meg radikálisan az önkormányzatok számát. Így viszont marad a már régóta folyó lopakodó centralizáció felgyorsítása, amivel ‘a 89-es fordulat vívmánya: a valóságos helyi hatalom gyengülhet meg veszélyesen.

Végleges elhatározás még nemigen látszik, ám a kétharmados Orbán-kormány aligha teheti meg, hogy nem cselekszik valamit, és csupán nézi a Fidesz által vezetett önkormányzatok égető bajait – mondta az elemző.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.