Belföld

Hiszekeggyel építene identitást a Jobbik

Nem ugyanaz a Magyar Hiszekegy és az Apostoli Hitvallás.

A Jobbik alkotmánymódosításban kezdeményezi a koronás címert is ábrázoló nemzeti zászló újbóli használatát, továbbá arra kéri a kormányt, hogy az 1920-1945 közötti állapotokhoz hasonlóan minden tanintézménybe függesszék ki a “Horthy-korszak nemzeti imáját, a Magyar Hiszekegyet”.

Pörzse Sándor, a párt országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a nemzeti zászlóról a “kommunista rezsim” által levett Szent Korona a Kárpát-medencei magyarság összetartozását szimbolizálja.

A Jobbik által kezdeményezett változtatás a fenti “identitásépítő” feladata mellett a magyar zászló más hasonló trikolóroktól való megkülönböztetését is szolgálná. Mint korábban elsőként megírtuk, Pörzse a “Magyar hiszekegy” iskolai kifüggesztését javasolja, minden tanteremben a címer alá tetetné a “Hitvallást”.

A Magyar Hiszekegy a Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája és a Védő Ligák Szövetsége által 1920-ban kiírt, a magyarság akkori életérzését a trianoni békeszerződéssel kapcsolatban megjeleníteni hivatott pályázatra érkezett pályamű.

Szerzője Papp-Váry Elemérné Sziklay Szeréna. A Magyar Hiszekegy kezdetben három soros ima volt.

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen.”

Papp-Váryné 1921-ben Hitvallás címmel tizenöt szakaszos verssé bővítette háromsorosát. Alig volt a korszakban hivatalos rendezvény, ünnepség, ahol nem hangzott el a Magyar Hiszekegy az ország megcsonkítása elleni tiltakozásul.

Ennek nincs köze a szintén Hiszekegyként emlegetett Apostoli Hitvalláshoz, amely a katolikus hit legfontosabb igazságainak összefoglalása. Eleinte keresztelésnél, később más szertartásokban is mondták.

HISZEK EGY ISTENBEN,
mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik