Belföld

Karambolozott az OCÖ egyik elnökhelyettese

Kolompár László egy kereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget.

Autóbalesetet szenvedett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egyik elnökhelyettese péntek este Solt közelében, az 53-as főúton. Kolompár Lászlót súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A roma politikus, aki az OCÖ budapesti közgyűléséről tartott autóval hazafelé, az 53-as főút és az 5305-ös alsóbbrendű út kereszteződésében nem adta meg az elsőbbséget egy másik személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: a mentők az 50 év körüli keceli férfit belső sérülésekkel kórházba szállították. A másik autó utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, karját és lábát fájlalta, de saját felelősségére nem kérte a kórházba szállítást – tette hozzá Nyikos Tamás.

A főhadnagy azt mondta: az már a baleset helyszínén bebizonyosodott, hogy az ittas járművezetés kizárható.

Kolompár László az OCÖ egyik elnökhelyettese, a keceli cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, illetve az MCF Roma Összefogás Párt és civil szervezet Bács-Kiskun megyei elnökhelyettese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik