Belföld

Melegklub mellett nyílik Toroczkai nemzeti diszkója

A Club Alterego, a budapesti meleg közösség egyik legfelkapottabb helye, radikális szomszédot kap.

Az egyik legnépszerűbb melegklub tőszomszédságában nyílik meg Budapest “első nemzeti szórakozóhelye”. A Toroczkai László nevével fémjelzett Klub64-ben június 5-étől várják “mindazokat a jó szándékú honfitársakat, akik magyarok között akarnak felhőtlenül szórakozni!”. A berendezésről fényképek, a helyről pedig rövid ismertető található a diszkó honlapján. Eszerint a “személyzet nemzeti érzelmű, a berendezés magyaros, betyáros”, a lemezlovas itt csak magyar zenéket játszik, és időről-időre nemzeti rockzenekarok és előadók is fellépnek majd.

A házigazda, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű radikális szervezet tiszteletbeli elnöke, a kuruc.info-nak nyilatkozva elmondta: mindenképp Budapest egyik frekventált helyén akarták megnyitni a szórakozóhelyet, amelyet később hálózattá bővítenének.

“Különösen fontos ez Budapest belvárosában, ahol a különböző etnikai alapon szerveződő bűnbandák terrorizálják a szórakozóhelyeken a magyar fiatalokat” – mondta Toroczkai. “Itt egymást érik a szórakozóhelyek, de eddig csak a liberalizmust, nemzetköziséget és a devianciát terjesztették” – tette hozzá a radikális mozgalmak ismert figurája. Kifejtette azt is, hogy eleinte ingyenes lesz a belépés a klubba, később viszont az esti programokért szerény belépőt fognak szedni, hogy “a nem oda való elemeket kiszűrjék”.

Különös színezetet ad a dolognak, hogy Budapest egyik legfelkapottabb meleg szórakozóhelye, a Club Alterego, alig egy sarokra, ugyanabban az utcában található, mint az újonnan nyíló Klub64. A “nemzeti diszkó” vezetője, Toroczkai László nyíltan támadja a homoszexuálisokat. Ő és a terrorizmussal gyanúsított Budaházy György felhívásban toborzott radikális tüntetőket az Oktogonhoz, hogy megzavarják a végül erőszakba és utcai harcokba torkollt 2008-as melegfelvonulást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik