Belföld

Hagyó-cikkek: kemény vallomások, feledékenység

Administrator
Administrator

2010. 03. 22. 08:08

Magyar Nemzet: Hagyó 68 millióról feledkezett meg.

Már legalább három “kőkemény terhelő vallomás” van a nyomozók birtokában Hagyó Miklós ellen, a BRFK már javasolta a volt szocialista főpolgármester-helyettes mentelmi jogának felfüggesztését – írja a Népszabadság. Az ügyészség nem látja kellően megalapozottnak a gyanút, ezért még további bizonyítékokat kért a nyomozóktól.

A Magyar Nemzet közben arról ír, hogy 68 millió forintot kapott Hagyó Miklós cége egy budai villa értékesítése után, de a képviselő sem az adásvételt, sem az esetleges osztalékbevételt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában, noha a hírTV birtokába került “banki átutalási megbízásból” egyértelműen kiderül, hogy az adásvételt követően Hagyó családi cége tavaly decemberben 68 millió forinttal gyarapodott.

A lap emlékeztet rá, hogy Hagyó társa, Csecserits Beáta, a Pest megyei főügyészhelyettes lánya, és a Wirtass Kft.-nek a VI. kerületben is vannak értékes üzlethelyiségei és lakásai. A hírTV birtokába került a kft. főkönyvi kivonata is, amelyből kiderül, hogy csak a Paulay Ede utcában a 43-as és a 44-es szám alatt összesen hét ingatlan áll a kft. tulajdonában. Az Operaház és a Balettintézet épülete mellett ez az ingatlanvagyon szakértők szerint több százmilliós értéket képvisel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.