14.04
Ötvennégy embert állított elő a rendőrség a péntek reggeli engedély nélküli tüntetésekkel kapcsolatban – közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány budapesti sajtótájékoztatóján.
A előállítottak között van G. László és B. Gábor (a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetői), N. Előd (a Jobbik volt szóvivője), D. Ervin (Kossuth térről ismert tüntető), a Tomcat néven ismertté vált P. Tamás, valamint F. Károly (a Rendszerváltó Fórum vezetője) – mondta Bencze József.
Kiszorítás (Fotó: Gáti András)
Hozzátette: jelenleg is zajlanak olyan rendőri intézkedések, amelyek következtében további előállítások várhatóak. Bencze József közölte: az előállítás okai között szerepel a gyülekezési joggal való visszaélés, néhány esetben a garázdaság szabálysértésének a gyanúja, a rendzavarás, valamint a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség.
13.50
A Lánchíd budai hídfőjénél tudósítónk szerint még mindig készültség van: hat rendőrautó és két rendőrmotoros vigyázza a rendet.
13.10
Feloldotta a rendőrség Budapesten a Ferenciek tere műveleti területté nyilvánítását, ugyanakkor a templom elől a rendőrök átvonultak a Petőfi Sándor utcához, hogy igazoltassák az ott skandáló tüntetőket – írja a távirati iroda.
Már legalább hat-hét embert megbilincseltek és leállították a forgalmat a Kossuth Lajos utcánál.
12.40
Tudósítónk szerint zavartalan az autóforgalom a Ferenciek terén, de a járdákat rendőrök lezárták, és az Egyetemi Könyvtár előtt minden arra járót igazoltatnak.
12.28
A rendőri felszólításra sokan elhagyták a Ferenciek terét, amelyet a rendőrök teljesen körbevettek. Tudósítónk szerint a tömeg a vidékről érkező “erősítést” várja, akik amint meghallották, hogy rendőrök várják őket a pályaudvaron, Rákoson leszálltak a vonatról.
12.19
Helyszíni tudósítónk szerint a rendőrök egyesével szinte mindenkit igazoltatnak a Ferenciek terén.
12.08
Többeket igazoltattak. A tüntetők hangsúlyozzák a sajtónak: nem alkalmaztak erőszakot egyetlen rendőrrel szemben sem.
A mentőszolgálat szerint eddig egyetlen tüntető vagy rendőr sem
sérült meg.
12.05
A Ferenciek terén több száz ember tartózkodik, nagy részük bámészkodó. Pár perce a rendőrök elkezdték kiszorítani őket, az újságírókkal együtt.
Páran elindultak a híd felé, de mivel senki nem követte őket, visszafordultak a Hír Tv tudósítója szerint.
12.05
A Keleti pályaidvarra megérkezett a füzesabonyi vonat. Arra számítottak, hogy bőrfejűek érkeznek a szerelvénnyel, de nem érkeztek újabb tüntetők. Más információk szerint a győri vonatot kell várni.
12.00
Új elemmel gazdagodott a hazai tüntetés-folklór, a Ferenciek terén maradt mintegy száz demonstráló “Ebédszünet, ebédszünet”skandálásba kezdett. A forgalom ettől függetlenül nyugodt, a korgó gyomrú tüntetők a járdán állnak.
11.49
A Ferenciek terén a rendőrök tömegoszlatásra készülnek, annak ellenére, hogy csak a sajtó munkatársai vannak a területen.
11.38
Negyed tizenkettőre minden, péntek délelőtt folyamán a rendőrség kérésére bevezetett forgalomkorlátozást megszüntetett a BKV – közölte a közlekedési társaság fődiszpécsere. Szántó Ferenc közlése szerint utolsóként a Blaha Lujza téri metróállomást adták vissza a forgalomnak.
Korábban először a Ferenciek terén, majd az Astorián és a Blaha Lujza téren hajtottak keresztül megállás nélkül a szerelvények, illetve a be nem jelentett utcai megmozdulások akadályozták a busz- és villamosforgalmat Belváros-szerte.
11.34
Szemtanúnk szerint a rendőrök bénították meg a híd forgalmát.
11.32
Ismét tüntetők jelentek meg pénteken nem sokkal déli tizenkettő előtt a budapesti Ferenciek terén, ahol a rohamrendőrök mindenkit igazoltatni kezdtek. Az MTI tudósítóinak becslése szerint mintegy 150 tüntető gyűlt össze a téren, néhánynál árpádsávos zászló van. Többen közülük néhány órával korábban láthatók voltak az Erzsébet hídon is.
A Ferenciek terén lévő ékszerbolt és fegyverbolt bezárt, az eladók a kirakatokat ürítik ki.
A rendőri jelenlét a Budára tartó autóbuszforgalmat nehezíti, mivel több rendőrségi mikrobusz elállja a buszmegállóhoz vezető sávot. Nem sokkal korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya közleményben kérte nyomatékkal a tüntetésekről tudósító újságírókat, hogy a helyszín elhagyására kiadott rendőri felszólításnak – saját biztonságuk érdekében – mérlegelés nélkül tegyenek eleget. “A kiszorítás, kiürítés, tömegoszlatás veszélyeztetheti az adott területen tartózkodók testi épségét” – olvasható a közleményből.
10.45
Az MSZP frakcióvezetője szerint semmilyen politikai indulat nem adhat menlevelet arra, hogy “félkótya őrjöngők túszul ejtsék a várost”. Ezt Lendvai Ildikó közölte pénteken. A kormánypárti politikus várja azoknak a megszólalását, akik idén októberben eddig kizárólag a rendőröket tartották szükségesnek figyelmeztetni – szerepel a közleményben.
Lendvai Ildikó szerint ami történt, már nem politika, de a politikának is van vele kapcsolatban tennivalója. Az MSZP frakcióvezetője úgy vélte, Rogán Antalnak, az V. kerület fideszes polgármesterének is lépnie kell, miután csütörtökön helyesen és jogosan a hatóságok fellépését kérte a kerület lakóinak védelmében.
Készült a rendõrség (Fotó: FN) Nézze meg galériánkat!
A hírek szerint a rendőrség a blokád egyik szervezőjeként körözi Novák Elődöt, a Jobbik szóvivőjét – áll Lendvai Ildikó közleményében. A szocialista politikus szerint Rogán Antal jó lelkiismerettel nem kormányozhat tovább közösen a blokádban bűnös Jobbik helyi embereivel. Ilyenkor választani kell – fűzte hozzá Lendvai.
10.42
A legnagyobb mértékben érthetetlennek és károsnak tartom a fővárosi közúti blokád gondolatát is. Törvénytelen és anarchikus, akadályozza a város rendeltetésszerű használatát, sérti a lakosság alapjogait. Nem kizárható az sem, hogy a meggondolatlan rendbontók cselekedeteikkel ráadásul akarva-akaratlan azok érdekét fogják szolgálni, akik ellen fellépnek – adta közre nyilatkozatában Tarlós István.
10.41
Egyre több rendőr megy visszafelé, az Erzsébet híd felé.
10.39
A Blaha Lujza téren a rendőrök egyesével igazoltatják a gyanús személyeket. A villamosközlekedés zavartalan.
10.33
A Deák Ferenc téren sem áll meg a metró. Az Astorián a keresztirányú forgalom megindult. Az Astoria és a Fernciek tere között az útpályát rendőrségi járművek foglalják el.
10.31
Szemtanúnk szerint minden harmadik ember sajtós volt a pénteki hídfoglaláskor.
10.29
A Keleti pályaudvartól elvonult a rendőrség.
10.26
Szakaszosan átengedik a járműveket a Blaha Lujza téren. Két csapatszállító teherautó, két kisbusz, egy vízágyú és egy nagy rendőrségi busz is a helyszínen van.
10.25
A Fidesz elfogadhatatlannak és törvénytelennek tartja a hídlezárást – hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Az egyébként más témában meghirdetett sajtótájékoztató elején a politikus kijelentette: az Erzsébet híd lezárására való felhívást törvénytelen cselekedetnek tartják. Hozzátette: az egész hídlezárás elfogadhatatlan.
10.16
A vízágyúk és a rendőrautók a Keleti felé elvonultak. Tudósítónk szerint nincs egységes tömeg, a járdán több tüntető is sétál a járókelőkkel együtt.
10.14
A rendőrség teljesen lezárta a Kossuth Lajos utcát.
10.11
Áll a forgalom a Blaha Lujza téren, egy Combino villamost is feltartóztattak.
10.08
A rendőrség tovább tolja a tömeget a Keleti pályaudvar felé.
10.06
A rendőrség lezárta a Magyar Rádió környékét, a Bródy Sándor utcát, a Kiskörutat és a Rákóczi úton se lehet közlekedni.
10.04
Újabb budapesti helyszínek, a Pesti alsó rakpart-József Attila utca-Vámház körút-Astoria által határolt körzet elkerülésére figyelmezteti az embereket a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) a rendőrség internetes honlapján pénteken délelőtt háromnegyed tízkor közzétett közleményében. Mint írták, a rendőrség Budapesten 9 óra 37 perctől a Budapest V. kerület területén a jogellenesen összegyűlt tömeg feloszlatására rendőri csapaterőt alkalmaz.
A Rebisz közleménye felszólítást is tartalmaz: felhívják a figyelmet, hogy a rendőri művelet területén tartózkodók a helyszínt a Rákóczi út irányába haladéktalanul hagyják el.
10.00
Megkezdték a tüntetők kiszorítását az Astoriánál pénteken délelőtt tíz órakor – jelentették a távirati iroda tudósítói. A rendőrök felszólították a mintegy száz főnyi tüntetőt, hogy hagyják el a helyszínt. A Deák tér felől is jelentős rendőri erők érkeztek. A Kossuth Lajos utcát és a környező mellékutcákat teljesen lezárták. A Blaha Lujza tér irányába szorított tüntetők közül néhány személyt kiemeltek a rendőrök.
9.59
A Blaha Lujza téren legfeljebb száz tüntető áll, a rendőrség ismét felszólította őket a távozásra, ellenkező esetben megkezdi az oszlatást.
9.54
A tüntetők elkezdtek rohanni a Blaha Lujza tér felé. A rendőrök követik őket. A buszt közben félreállították. Egy embert elkaptak és letartóztattak. Az eseményről beszámoló fotósokat is megütötték a rendőrök.
9.53
A Tomcat néven ismertté vált Polgár Tamást is előállította a rendőrség a Lánchídról – derül ki a BRFK pénteken, nem sokkal fél tíz után közzétett közleményéből. Mint írják, pénteken a reggeli órákban néhány tüntető megpróbált felmászni a Lánchíd pillérére, azonban a rendőrök a tűzoltóság munkatársainak segítségével leszedték őket és előállították. “Az előállított személyek egyike P. Tamás budapesti lakos” – tartalmazza a közlemény.
Tomcatet a rendőrök a héten már második alkalommal állítják elő, legutóbb hétfőn egy ugyancsak be nem jelentett rendezvény helyszínéről.
9.48
Az Astoriánál sem áll meg a metró.
9.47
Keresztbe állítottak egy buszt az Astoriánál és leengedték a kerekeit. Megérkeztek a tűzszerészek is.
9.46
Az Alagútba nem engednek be gyalogosan senkit a rendőrök.
9.41
A rendőrök az Astoriánál is fordítják vissza a kocsikat.
9.39
Az MTA előtti parkolóban is csapatszállító autók sorakoztak fel. A Városház utcánál és a Kossuth Lajos utcánál is pajzzsal felszerelt rendőrök sorakoztak fel.
9.38
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a hídfoglalás kísérletét – jelentette be Szijjártó Péter, a párt szóvivője.
9.33
A Ferenciek terén a rendőrök az Astoria felé terelik a tömeget. A Kossuth Lajos utcát lezárták a rendőrök.
9.31
A rendőrség szóvivője szerint folyamatosak az előállítások.
9.29
Töntetők egy csoportja beszaladt a Ferenciek terére. Körülbelól 100 demonstráló blokkolja a forgalmat, 40 újságíró kíséri őket.
9.28
Rendesen járható az Erzsébet híd, jó a forgalom a Ferenciek terénél is.
9.26
A Lánchídon már zavartalanul halad a forgalom.
9.20
A Budai alsó rakpartról elvonultak a tüntetők. Egy csoport viszont a felsőrakparton a Lánchíd felé tart. Közben a Váci utcából a Fővám tér felé terelik az embert. Sokan a Ferenciek tere felé mennek a rendőri utasítás ellenére.
9.19
Már nincs tüntető a hídon. A Váci utcából is megkezdték a kiszorítást.
9.17
A tüntetők leterelésekor lapunk fotósát is megrugdosták a rendőrök.
9.16
Tüntetők egy csoportja elindult a Váci utca felé az Erzsébet hídról.
9.15
Bilincsben szállították el azt a három fiatalt, akik felmásztak a Lánchídra. Ott már halad a forgalom.
9.14
Sisakos rohamrendőrök zárták le az összes, az Erzsébet-hídra vezető utat. Már alig van tüntető a hídon.
9.13
A sajtó munkatársait sem kímélték a rendőrök, amikor 8-10 fős rendőrcsoportok kiemeltek a tömegből embereket. Egy operatőr megsérült.
9.12
Az Erzsébet hídról leterelt tüntetők – körülbelül 40 ember – az alsó rakpart forgalmát blokkolták. A Batthyány térig áll a forgalom.
9.11
A tűzoltók leszedték a három fiatalt a Lánchídról. Elmondásuk szerint csak tréfáltak.
9.10
Újabb felszólítást intézett a rendőrség a tömeghez.
9.06
Mindenkit leterelnek az Erzsébet hídról az Astoria irányába, Buda felé senki sem mehet. Közben egyre több embert tartóztatnak le. A rendőrök célzottan emelnek ki és fognak el embereket a tömegből.
9.01
Több embert, köztük Gonda Lászlót őrizetbe vettek, információink szerint Faber Károly főszervezőt is szeretnék előállítani.
8.52
A rendőrök Buda felől senkit nem engednek gyalogosan a hídra, az északi oldalról mindenkit letereltek. A pesti hídfőnél viszont mindkét oldalon körülbelül 200-200 tüntető áll.
Van egy híre, fotója, videója? Töltse fel az FN Szemtanúra!
Tudósítónk szerint egyre több a rendőr, újabb csoportok érkeznek, könnygázgránátvető és vízágyú is a helyszínre érkezett. Több rabszállító autó és autószállító furgon is a pesti hídfőnél várakozik.
8.50
A Lánchídra három fiatalember mászott fel, a híd forgalma megbénult.
Lassan mindenkit leterelnek a hídról (Fotó: MTI)
8.25
Egy autó lerobbant a hídon fél kilenc körül, lassan tolták el. Egyelőre nem tudni, szándékos forgalomakadályozásról volt-e szó. Egy másik autós megállt a hídon, őt a rendőrök igazoltatták és megmotozták, mert nem tett eleget a rendőri felszólításnak, hogy szálljon vissza a kocsiba. Az autósok egy része az öklét rázza, mások egyetértően integetnek a tüntetők felé.
A Hegyalja út forgalma az átlagos reggeli dugónál is nehezebben halad. Az Erzsébet hídon Buda felé kettő, Pest felé egy, olykor két sávon lehet közlekedni. A buszsávot mindkét oldalon a rendőrség járművei illetve sorfala foglalja el. A hídon rekedt autóbuszok kinyitották az ajtókat, sokan gyalog indultak tovább munkahelyük felé. Pestről Budára nagyon lassan halad a forgalom. Az autobuszközlekedés megszűnt, nem járnak át a hídon a 7-es buszok.
8.20
Meghatározatlan ideig nem áll meg a Ferenciek terén a metró – közölte Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere.
A rendőrség pénteken délelőtt, pár perccel negyed kilenc után érkezett kérését teljesítik – tette hozzá a fődiszpécser.
8.00
Helyszíni tudósítónk szerint körülbelül száz-százötven fő sétált reggel nyolc óra körül az Erzsébet hídon, többeket rendőrök igazoltattak, két helikopter is köröz a terület fölött.
Nyolc órakor hirtelen hat rendőrautó megállt a híd közepén, erre az összes tüntető a híd közepére rohant, megbénítva a forgalmat. Több autós visszafordult. A rendőrök azonban kivezették őket, de páran ismét elfoglaltak három sávot, a rendőrök azonnal megkezdték a kiszorítást. Egy embert elfogtak. Ezt követően a rendőrök két oldalt lezárták a járdákat, megakadályozva, hogy a demonstrálók lerohanjanak az úttestre. Hangosbemondón figyelmeztették a hídon tartózkodókat, hogy jogsértést követnek el. A demonstrálók egyik vezetője azt mondta, a Ferenciek terén folytatják a tiltakozást.