Az állami adókedvezménnyel együtt számolva a megtakarításokat, egyértelmű, hogy az elmúlt 8 évben jó befektetésnek bizonyult az önkéntes nyugdíjpénztári tagság – jelentette ki a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen rendezett, A magyar nyugdíjrendszer további reformjának lehetséges útjai című tudományos konferencián dr. Matits Ágnes, a Nemzetközi Bankárképző Központ Rt. tanácsadója.
Ezzel szemben – tette hozzá -, az egyéni befizetések értékmegőrzéséről már nem mondható el ugyanez, mert az önkéntes pénztáraknak csak egy része ért el az elmúlt időszakban évi 5 százalék feletti teljesítményt, ami az inflációt figyelembe véve a reálhozam elengedhetetlen feltétele.
Így alakult ki az a helyzet, hogy miközben az állami támogatás révén az önkéntes pénztári tagság mindenkinek bizonyosan jó befektetés volt, az egyes pénztárak teljesítményétől függően – 8 év után – akár egymillió forint különbség is adódhat az egyes tagok megtakarításai között – azonos egyéni befizetés mellett.