Az elmúlt időszakban a nemzetközi piacokon tartóssá vált a kőolajtermék-árak emelkedése, aminek hátterében a kőolajár növekedése áll. Az áremelkedés fő okai a Venezuelában, a világ egyik legnagyobb finomítója körül, továbbá a közel-keleti helyzettel kapcsolatban kialakult bizonytalanság. A nemzetközi piacokon bekövetkezett termékár-növekedést a forint erősödése nem tudta kompenzálni – áll a közleményben. Péntektől a 95-ös ólmozatlan benzin literenként 230,5 forintba, míg a dízel gázolaj 210 forintba kerül majd.
A jelenlegi árszint a Mol őszi prognózisai közül az optimista változatot igazolta, vagyis azt, hogy év végéig nem emelkedik 240 forint fölé a 95-ös oktánszámú ólmozatlan benzin literenkénti ára. A szeptemberi áremelést követően növember végéig csökkentek, azóta pedig ismét emelkednek az üzemanyagárak.