[MTI] A rendőri erőszak ellen tiltakoznak azok a polgári körök, amelyek szerdán Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének címzett nyílt levelet adtak át a házelnök munkatársának. A polgári körök a nyílt levélben - amelyhez csaknem ezer egyetértő képeslapot is mellékeltek - tiltakoznak az Erzsébet hídon, illetve a Kossuth téren, majd azt követően az Astoriánál júliusban történt, "a polgári humanista értékrenddel élesen szembenálló, indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul erőszakos" rendőri fellépés ellen. Az aláírók követelik az akcióban résztvevő és az arra utasítást adó rendőri és belügyi vezetők felelősségre vonását, illetve felszólítják a belügyminisztert, hogy mondjon le. Kipke Ferenc, az akciót szervező esztergomi polgári körök képviselője az elmondta: azt várják, hogy az Országgyűlés tegyen lépéseket a rendőri túlkapások megszüntetése érdekében, illetve hogy a rendőrség a törvényben megszabott feladatait lássa el. Szili Katalin munkatársa, aki a dokumentumot átvette elmondta: a házbizottság ülésén foglalkoznak majd a nyílt levéllel.
Ajánlott videó
- 06:17 Kommunikációs hibák miatt lőhették meg Trumpot
- 06:15 Magyar mézet választottak a világ legjobbjai közé Amerikában
- 05:59 Sírógörcsöt kapott a nyaraláson készíttetett tetoválása miatt a fiatal nő
- 05:05 Videón, ahogy egy csuka megtámad egy kishajót
- 03:33 Vajon lesz ennél őrültebb meccs a Bundesligában?
- 22:47 Ennyire még egy francia csapatot sem mészároltak le ebben az évszázadban
- 21:55 Ezért nem működött a MOL Bubi pénteken
- 21:53 A Fradi csúcsigazolása az NB I-ben is megkezdte a gólgyártást
- 21:27 Rapport kockáztatása nem jött be, lecsúszott a dobogóról a sakkválogatott
- 20:58 Van, ami nem változik: Jaromír Jágr 52 évesen is győztes gólt ütött
- 20:56 Szergej Lavrov: Oroszország nem akar atomháborút
- 20:48 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 20.
- 20:28 Megölték a Hezbollah különleges alakulatának parancsnokát
- 20:28 A 90 éves Sophia Loren kilenc egyedülálló sikere
- 20:27 Nem játékostemető, de nem is ugródeszka: jó döntés volt-e Sallai Rolandtól a Galatasaray?
- 16:19 Találtak egy holttestet a váci vasútállomásnál
- 15:55 Anyja szerint a magyar titkosszolgálatok védelme alatt áll a nő, akinek a cégét hírbe hozták a robbanó csipogók gyártásával, az AH cáfol
- 16:16 Európa Tanács: Magyarország hagyjon fel a menedékkérők Szerbiába történő kollektív kitoloncolásával
- 20:28 Megölték a Hezbollah különleges alakulatának parancsnokát
- 17:55 Magyar Hang: KDNP-s politikusoknak dolgozott Bese Gergő
- 18:19 Kirúgták a 44 éves tanárnőt, aki büntetésként alsóneműre vetkőztette a diákjait Nyírmeggyesen
- 17:55 Magyar férfi holtteste került elő Izlandon
- 15:04 Fény derült a Mariana-árok rejtélyére
- 17:35 A Kísértés: „Igazi suttyónak tartom” – Dorina nem örült, amikor meglátta a villába érkező új kísértőt
- 15:29 Meglepő, mi derült ki a korábban ársapkás tejről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!