Az amerikai Kongresszus szándéka szerint augusztus 14-nek a könyvelési botrányok korszakának utolsó napjaként kell bevonulnia a történelembe. Tegnap kellett a legnagyobb vállalatok vezetőinek elküldenie esküjüket az amerikai értékpapír-felügyeletnek (SEC), melyben a cégük pénzügyi dokumentációjának valóságtartalmáért vállalnak felelősséget. Az üzleti év számításának eltérései miatt egyesek haladékot kaptak novemberig, más cégek maguk kértek haladékot a SEC-től. Akadtak “eminens” vállalatok is, mint például a General Electric, ahonnan már július 31-én megérkezett a fax Jeff Immelt esküjével, amelyben garantálta a GE könyveinek tisztaságát.
Fontos eskük maradnak el
A legalább 1,2 milliárd dollár éves forgalmat bonyolító vállalatok vezetőit kötelezték az eskütételre. Ez 947 céget jelent, de 250 vállalat legkésőbb novemberig kapott haladékot az üzleti év eltérése miatt.
A Hewlett-Packard vezetőinek eskütételének szeptember 16-ig kell megérkeznie a SEC-hez, a Microsoftnak szeptember 30-ig van ideje, a Levi Strauss vezetői október 15-i határidőt kaptak. Eddig összesen 344 vállalat kért haladékot a SEC-től.
A nem amerikai székhelyű vállalatok vezetői mentesültek az eskütétel alól. Így vált lehetővé, hogy a Tyco és a Global Crossing is megússza a SEC számonkérését, pedig mindkét cég vezetőjének vaj van a fején, a botrányok főszereplői voltak. Székhelyüket azonban Bermudába, az adóparadicsomba tették. Egyelőre megmenekültek.
A Daimler&Chrysler vezetője Dieter Zetsche is elküldte esküjét a SEC-nek, bár neki nem volt kötelező.
Felszínre került gondok
Kedden este még olyan nagy nevek esküje hiányzott, mint az AOL Time Warner, Philipp Morris, Ford, McDonalds, New York Times vagy a Worldcom.
Ennek oka, hogy a felsővezetők alapos vizsgálatnak vetették alá könyveiket az eskütétel előtt. Sok vállalatnál találtak hibákat, melyeket korrigálniuk kell. Az AOL Time Warner-nél például 49 millió dollárt rossz helyre könyveltek. A Pantry Inc. áruházlánc pedig 16 millió dolláros eltérésre bukkant nyereségkimutatásában a vizsgálatok során.
Hogy ki mulasztotta el az előírt határidőt, nehéz még megmondani. A SEC szakértői szerint hetekig is eltarthat az eskük rendszerezése és összegyűjtése. A New York Times internetes kiadásának értesülései szerint a Worldcom, a Qwest Communications International és a CMS Energy már korábban jelentették a SEC-nél, hogy az előírt határidőt nem fogják tudni betartani.
Csak szimbolikus jelentése lesz?
Bár a felsővezetők számára a hamis eskütétel 20 évig terjedő börtönbüntetéssel és 5 millió dollár pénzbírsággal járhat, kritikusok szerint mégsem lesz hatással a tőzsdékre és a befektetői bizalomra a Kongresszus új rendelkezése. Szerintük augusztus 14-e ugyanolyan nap marad a Wall Street-en, mint az összes többi. Már csak azért is, mert a vezetők a “legjobb tudásuk” szerint teszik esküjüket. Később erre hivatkozva még a vétkeseket is felmenthetik. Kenneth Lay, az Enron elnöke is erre alapozza védelmét.
“A befektetők bizalmának visszaszerzése maratoni futás, és nem sprint!” – nyilatkozta John Gavin, a SEC egyik munkatársa a CNNmoney Morning-nak. Az eskütételnek szimbolikus tartalma is van, de hosszú távon mindenképp a vállalati etika és a befektetők bizalmának erősödését várják tőle.
Sokan azzal érvelnek, hogy a vállalatok könyvelésének eddig is meg kellett felelniük az amerikai számviteli előírásoknak, a General Accepted Accounting Pronciples-nek (GAAP). Most annyi a különbség, hogy a vezetőknek esküt is kell tenniük, illetve a kiszabható börtönbüntetés nagyobb. Az ő meglátásuk szerint a probléma gyökere a GAAP szabályai között keresendők, amelyek igencsak megengedők.