A közgazdaságtani Nobel-díj idei nyertesei

A közgazdasági modellek többsége a tökéletes piacokra és a piacon résztvevő cselekvők tökéletes informáltságára épített. Az idei Nobel-díjat a három tudós az aszimmetrikus információk egyes piaci hatásainak a feltérképezéséért kapta.

Az aszimmetrikus információk tana szerint a piaci szereplők egy jól körülhatárolható részének több információ van a birtokában, mint a többinek. A piaci szereplők eltérő informáltsága miatt a tökéletes piachoz képest eltérő piaci struktúra jön létre, ahol másként alakulnak az árak, a kereslet, a kínálat és a többi piaci jellemző.

Hogyan vegyünk autót az Ecserin?

Akerlof 1970-ben publikálta azóta híressé vált modelljét a használt autók piacáról. Alapmodelljében két, minőségében különböző áru, rossz és jó autó van jelen, és az eladókkal ellentétben a vevők a vásárláskor nem tudják felmérni a minőségi különbséget. Ha teljesen elkülönül a rossz és jó autók piaca, akkor a vevők és az eladók a minőség szerint képesek differenciált árat kialakítani.

A vevők és az eladók közötti aszimmetrikus informáltság akkor okoz problémát, ha csak egyetlen, egységes autópiac létezik, mert az autók ára a jó autók piacánál alacsonyabban, a rossz autók piacánál pedig magasabban fog meghatározódni. A jó minőségű autók eladói a piacról előbb utóbb kiszorulnak, mert profitjuk jelentős részét a rossz autók eladói kapják meg, akik minden autón a “megérdemeltnél” magasabb bevételt képesek realizálni.

Mire jó a diploma?

A Spence-féle alapszituációban az aszimmetrikus informáltságot valamilyen piaci jelzés képes kiküszöbölni. A modellben szerepelnek a munkáltatók, akik egy ember alkalmazása előtt fel akarják mérni, hogy mekkora a jelentkező produktivitása. Az oktatásban elért szint jelzés a munkáltató számára, aki nem tudja megvizsgálni a jelentkező tényleges produktivitást, mielőtt alkalmazná. Két szint létezik: a magas képzettségért a munkáltató többet fizet, az alacsonyért kevesebbet.

A jelentkezők életük során eldöntik, hogy alacsony vagy magas képzettséget szerezzenek, alapvetően nem szeretnek tanulni, ezért a tanulás számukra költség. Azok, akiknek magas a produktivitásuk, egyszerűbben tudnak tanulni, ezért a magas képzettséget ők kevesebb költséggel képesek megszerezni. Az alacsony produktivitásúak nem fogják a magas képzettséget választani, mert az erőbefektetés költségei még akkor is meghaladják bevételt, ha a munkáltató magas bért ad. A munkáltató tehát a képzettség fokából meg tudja ítélni a produktivitást, és kiküszöböli a közte és a jelentkező között keletkező információs aszimmetriát.

Kinek ne adjunk el biztosítást?

Stiglitz a biztosítási piacra alkalmazta modelljét, amely az Akerlof-féle használtautó-piacnak a fordítottja. Feltételezi, hogy a biztosító szeretne minél magasabb profitot elérni, minden biztosítottnak ugyanakkora a jövedelme, de vannak, akik alacsony valószínűséggel kerülnek bajba, és vannak, akiknél ez valószínűbb, és magas érétkű kárt szenvednek.

Ha a biztosító csak egyféle szerződést készít mindenkinek, akkor az alacsony kockázatú emberek nem fognak biztosítást kötni, mert a biztosító a nekik számított árba beszámítja a magas kockázatúak miatt keletkezett költségeit. Ezért a biztosító két külön szerződést fog készíteni az alacsony és a magas kockázatúak számára.

Az alacsony kockázatú szerződés bár kevesebbe kerül a biztosítottnak, de a káresemény megtörténtekor kevesebbet fizet vissza. A magas kockázatúak, mivel minden ember szereti elkerülni a kockázatot, a másik konstrukciót választják, amiért magasabb díjat fizetnek, de káreseménykor kevesebbet veszítenek.

Az információ ára

“Az információ közgazdaságtana tulajdonképpen az egész XX. századon végigvonult – mondja Dr. Bekker Zsuzsa, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) Közgazdasági Elméletek Története Tanszék vezetője -, már Walras is élt ilyen feltételezésekkel, amikor megalkotta piaci modelljét.”

Az a gondolat, hogy az információnak ára van, és így gazdálkodni kell vele, egyre fontosabbá vált a közgazdaságtanban, így a mostani Nobel-díjjal tulajdonképpen ezt a folyamatot értékelték a svéd akadémikusok. A korábbi Nobel-díjasok közül Milton Friedman és az 1995-ben díjazott Robert E. Lucas is foglalkozott elméletében az információhoz jutás szerepével, ám a kitüntetést nem konkrétan ezért kapták, nem ezzel indokolta a bizottság az elismerést.