(FN, Microbróker) Enyhe emelkedéssel (+0,64%), 7004,24 ponton zárta mai kereskedését a BÉT hivatalos részvényindexe. A vártnál sokkal jobb lett a ma reggel nyilvánosságra hozott fizetési mérleg adat, a várt 198 millió euróval szemben mindössze 73 millió euró lett a hiány. A makroadat pozitívan hatott a kereskedésre, hiszen az európai csökkenő trenddel szemben a BÉT-en emelkedtek az árak. Különösen a Matáv iránt volt nagy az érdeklődés, a távközlési papír hosszú idő után ismét ezer forint felett forgott. Fordulatot az amerikai makroadat megjelenése hozott a piacra: a várt csökkenés helyett ismét nőtt a friss amerikai munkanélküliek száma. A tengerentúli piacok negatív nyitása a pesti börze korrekcióját erősítette, az árak fokozatosan lejjebb csúsztak. Az utolsó percekben ismét a vevőké volt a főszerep, az árfolyamok újra emelkedésnek indultak. Záráskor a BUX 7004,24 ponton állt, ami 44,85 pontos, azaz 0,64 százalékos emelkedésnek felel meg. A 8,6 milliárd forintos összforgalomból a Matáv 48,6, a Mol 10,4, az OTP pedig 9,4 százalékkal részesedett. A Matáv erős vételi nyomás hatására 1,1 százalékkal emelkedett, a nap végén 983 forinton forogtak a távközlési cég részvényei, igaz napközben 1003 forinton is született kötés. Egyre csökken annak az esélye, hogy a Molé lesz a Gdanski finomító; elemzők szerint a lengyel kormány egyre inkább hajlik arra, Hogy a PKN legyen az új tulajdonos. A mai kereskedés folyamán 0,2 százalékkal drágult a részvény, záráskor 4205 forintot adtak az olajpapírért. Az OTP-t záráskor 14 560 forinton (+0,03%) jegyezték. A gyógyszergyári papírok közül a Richter ára enyhén nőtt (+0,89%, 17000 forint), míg az Egis az elmúlt napok zuhanása után ma 6,4 százalékkal többet, 8980 forintot ért. Befejeződött a Graphisoft sajátrészvény-vásárlása, ami a papír árfolyamán is meglátszott: a számítástechnikai részvény árfolyama 4,8 százalékkal csökkent (1180 forint).
Ajánlott videó
- 16:36 Gollamról készít új Gyűrűk Ura-filmet Peter Jackson
- 16:33 Kigyulladt egy családi ház Szolnokon, egy férfi bennégett
- 16:33 „Jelenleg nincs edzőkérdés Veszprémben” – reagált a kézilabdacsapat vezérigazgatója a szurkolói tüntetésre
- 16:29 Egy 40 éves féltékeny közmunkás végzett a párjával, majd magával Szamosújlakon, felkelő gyermekeik találták meg a véres holttesteket
- 16:25 Meztelen fotót posztolt magáról a terhessége kilencedik hónapjába lépő Jenna Dewan
- 16:15 A keddi tömeges fenyegetések után újabb két iskola felrobbantásával fenyegetőznek Szlovákiában
- 15:55 Mégis tart Ócsán önálló estet Koltai Róbert
- 15:55 Lenyűgöző fogadtatásban részesült a döntőbe jutott focicsapat
- 15:42 Görög Zita kocsijára kerékbilincs került az Adom a napom forgatása közben
- 15:28 A Momentumnál tagadják, hogy ők szivárogtatták ki a hangfelvételt a Kutyapárt pénzügyeiről
- 15:10 Hazájában sem veszik már komolyan a Budapesten fellépő, holokauszttagadó iráni exelnököt
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 15:05 Így termesszünk okrát a kertben
- 15:04 Még 300 jelöltről kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak
- 14:56 Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba
- 12:32 Magyar Péter reagált Gulyás személyeskedéseire
- 10:24 Gulyás Gergely: Jogsértés, hogy kiszivárgott az OMSZ esetlapja Magyar Péterről, folyik a vizsgálat
- 05:58 Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
- 12:58 Sulyok Tamás pótolta Magyar Péter édesanyját az OBH-ban
- 06:25 Kínaiak takarták el a Gellért térre kitűzött tibeti zászlót
- 10:59 „Nem vagyunk dílerek, semmi illegálist nem csinálunk, mégis börtönbe csuknának” – itt a nagy magyar kannabiszper
- 13:17 Áder új járdát kapott a villája elé
- 09:24 Ezek voltak az angolérettségi feladatai
- 08:40 A határtól 1500 kilométernyire található célpontot talált el egy ukrán drón
- 09:46 Kegyelmi nyilatkozatot kért Karsai Dániel az új államfőtől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!