Egy esemény határozta meg a világ tőzsdéinek mozgását a múlt héten, az amerikai jegybank fejeseinek január 31-ei üléséig a kivárás volt jellemző a piacokon. A FED szerdai nyíltpiaci bizottsági ülésén a tőkepiacok által szinte kötelezővé tett fél százalékos kamatcsökkentésről döntöttek, és a jövőbeni kilátások is kamatcsökkentési várakozásokat mutatnak. Ámbár az ismét megugró olajár könnyen inflációt gerjeszthet, ez pedig az adósságcsapdától tartó elemzők szerint eléggé a kamatszint további enyhítése ellen hat.
Pénz- és állampapírpiacAz előző két hét aukcióján elfogadott minimális mennyiségű ajánlatot követően hétfőn már adakozóbbnak bizonyult a Magyar Nemzeti Bank, a benyújtott 145 milliárd forintból 25-öt kielégítve.
Általános hozamcsökkenés volt megfigyelhető a héten tartott diszkont kincstárjegy aukciókon, mindhárom kibocsátásra hatvanmilliárd forintnyi ajánlat érkezett. A három hónapos diszkont átlaghozama 11,29 százalék lett, ez hat bázispontos csökkenést jelent az előző héthez képest, a hat hónapos diszkont hozama 10,83; a tizenkét hónaposé 10,31 százalék lett, ez 33, illetve 46 pontos csökkenés a két héttel azelőtti kibocsátásokhoz képest.
Az MNB elnöke által korábban nem időszerűnek nevezett kamatcsökkentés ma mégis bekövetkezett, amire már számított a piac, az állampapír referenciahozamok minden lejáraton csökkentek a héten, különösen a 2, illetve az 5 éves papírok esetében volt erőteljes a hozamesés.
A DWIX értéke 11,15 százalékra csökkent, ami 18 bázispontos csökkenést jelent az előző heti értékhez képest.
A forint a sáv szélére maradt, a dollár árfolyama 282,2 forintra csökken, ez pedig két százalékos forinterősödést jelent.
Szerdán, még a kamatcsökkentés előtt került a befektetők monitorára a negyedik negyedéves amerikai GDP adat. A várakozásoktól messze elmaradó mértékben emelkedő nemzeti össztermék mellett az inflációjelző deflátor a vártnál, illetve az előző periódusnál is magasabb mutatója riogathatta volna a befektetőket, a tőzsdék azonban pillanatnyi megingás után már el is felejtették a kellemetlen számokat. Ugyanígy siklottak el a piacok a nem túl kedvező beszerzési menedzserindex felett is, miközben a Merrill Lynch olyan szép jövőképet fogalmazott meg az amerikai tőkepiacokról, hogy az ember szájában összefutott a nyál. A híres elemzőtársaság főleg a pénzügyi szektor papírjainak jósolt nagy karriert, vételre ajánlva őket. A teljesen kaotikus piacokon végül a konzervativizmus győzött, ha minimális mértékben is de a globális trenddel (lassú csökkenés) szemben felfelé mozgott a Dow Jones.
Európa piacainak teljesítményére a “visszafogott” kissé eufemisztikus jelzőnek minősülhet, a forgalom visszaesése mellett a napi fél százalékos mozgások csak fokozták a magyar befektetők álmosságát.
Itthon a politika majdnem beleszólt a tőzsde életébe: kedden kormányülést tartottak, melyen többek között a Borsodchem ügye is említve lett. Érdemi hozzászólás végül nem született a vegyipari cég körül kialakult visszás helyzetre vonatkozóan, viszont hogy történjen valami érdekes, a TB támogatott gyógyszerek áremelését eltolták egy jó negyedévvel. Itthon így a hét vesztesei a gyógyszercégek papírjai voltak, a Richter négy, az Egis három százalék felett vesztett értékéből, a nagyobbik társaság azonban alaposan rácáfolt az elemzői várakozásokra, a prognosztizált csökkenés helyett a bázishoz képest jóval magasabb negyedéves eredményt közölve február 5-én (Részletek a Richter eredményéről >>).
A Borsodchem eközben javulni tudott, annak ellenére, hogy a pénzügyi felügyelet jogi útra terelte a BC 25 százalékos csomagjának kérdését, nehéz napokat okozva az ügy minden részvevőjének – így nekünk is.
A továbbra is pangó (bár az előző héthez képest nagyobb forgalmú) piacon a többi nagy papír emelkedésének köszönhetően végül is ötven ponttal emelkedett az index öt nap alatt, és a hét nagy részében nyolcezer pont felett mozgott a BUX. Pénteken azután húsz ponttal elmaradt a lélektani határtól az index értéke.
Két kiemelkedő teljesítményt nyújtó papírral is büszkélkedhetett a tőzsde. A Phylaxia kilencven forintra ugrott, ez harminc százaléknyi nyereségnek felel meg, kimagasló forgalommal. Csütörtökön a társaság részvényeinek mintegy tizede fordult meg a börzén, bár ez mindössze százmillió forintot jelentett. A komolyabb papírok közül a Zalakerámia feleennyit erősödött, ebben szerepük lehetett az Arago kiszállásról keringő pletykáknak is.
Jól teljesített a Synergon, bár cáfolták a híresztelést, miszerint valaki érdeklődne a társaság részvényeinek nagyobb csomagja iránt. Lassan de biztosan gyengült tovább a Démász, immár az orosz válság idején tapasztalt szintre süllyedve.
Mindössze egy makromutató jelent meg a napokban, a termelői árak decemberben 0,2 százalékos csökkenést mutattak, éves szinten pedig 12,4 százalékra mérsékelték az indexemelkedést, a hírnek azonban nem volt hatása a tőzsdére.
A beindult eredményközlési szezon várhatóan csak jövő héten éri el zenitjét, de már az elkövetkezendő napokban is számíthatunk egy-két vállalati gyorsjelentésre. A Pannonplast és az Egis minden bizonnyal még a napokban a nagyérdemű elé tárja számait. A világot ugyan nem fogják megváltoztatni, de jelzésértékűnek mindenképp nevezhetőek.
Tõzsdeindexek
|
||||||
Index | pénteki záróár | Változás egy hét alatt, % |
Változás az év eleje óta, % |
|||
BUX | 7980,6 | 0,65 % | 1,67 % | |||
Varsó WIG | 17695,9 | 2,09 % | -0,85 % | |||
Prága PX50 | 493,5 | -1,12 % | 3,13 % | |||
Frankfurt DAX | 6638,2 | -0,85 % | 3,18 % | |||
Párizs CAC | 5826,4 | -1,67 % | -1,69 % | |||
London FTSE | 6256,4 | -0,60 % | 0,54 % | |||
Nikkei 225 | 13703,6 | 0,06 % | -0,60 % | |||
Hang Seng | 16071,3 | 0,17 % | 6,46 % | |||
Dow Jones IA | 10864,1 | 1,91 % | 0,72 % | |||
Nasdaq | 2660,5 | -4,34 % | 7,69 % |