(FN, Microbróker) Szerény forgalom mellett csekély - mindössze 64,87 pontos (+0,8%) - emelkedéssel zárt a tőzsde. Ma is folytatódott a várakozás az amerikai kamatdöntésre, mely elemzők szerint minimum 50 bázispontos csökkenést jelent. A hazai piac is ennek megfelelően mozgott, a Budapesti Értéktőzsde indexe a nap folyamán folyamatosan egy 40 pontos sávon belül mozgott. Nem produkált jelentős változást a két vezető papír sem. A Matáv 0,36%-os emelkedés mellett 1300 forinton zárt. A Mol árfolyama is erősödött, 5315 forintos árfolyama 1,14%-os növekedést takar. A vegyipari papírok árfolyama vegyes képet mutat: a BorsodChem 1,62%-os gyengülés után 6355 forinton fejezte be a kereskedést, míg a TVK 4990 forinton (1,94%) zárt. Délután fél háromkor publikálták az amerikai 4. negyedéves GDP növekedés ütemét, melynek 1,4%-os értéke jóval a várakozások (2%) alatt maradt. A piaci szereplők nagy várakozással tekintenek az este 8 óra körül nyilvánosságra kerülő FED döntés elé, melynek hatását az európai börzék csak holnap érezhetik.
Ajánlott videó
- 08:15 A most 28 éves Kendall Jenner azt hitte, 27 éves korára már anya lesz
- 08:12 Megjelent a döntés, azonnal lépett a kormány a vérszívók ellen
- 08:07 G. Fodor Gábor: A Magyar Péter-jelenség egy jókor jött pofon
- 08:04 Megvan, kit nevez ki Putyin Oroszország miniszterelnökének
- 08:02 Kádba nyomta a fejét, majd fojtogatta és hasba rugdosta a terhes feleségét egy férfi
- 07:51 A repülőgép poggyásztartójában szunyókált egy nő - videó
- 07:48 Politikai földrengés Észak-Macedóniában: kettős győzelmet aratott a nacionalista ellenzék
- 07:42 Véradást szerveznek a 19 éves fiúnak, akinek teste 70 százaléka megégett, miután felmászott egy vonatra
- 07:41 Lebegő robotvonatot építene a Holdon a NASA
- 07:38 Selejtezőből érkezett ellenfél ejtette ki Fucsovicsot Rómában
- 07:31 Zsákbamacska: 6,5 milliós autót nyert a játékos, de odaajándékozta azt vesztes társának
- 07:29 Templomrombolás, bebörtönzött hívek: a kínai elnök az elődeinél is keményebben üldözi a kereszténységet
- 07:10 Orbán Viktor döntött a csornai napelemgyár sorsáról
- 06:49 Schobert Norbi: A három gyerekem nevelésében alig vettem részt
- 06:47 Néhány helyen lehet csak futó zápor pénteken
- 06:30 Mint a sír, úgy hallgat a közmédia Magyar Péter vitaötletéről
- 06:38 Orosz Bernadett: 2019 előtt a Fideszre szavaztam, aztán rájöttem, hogy itt nem az áldozatokat védik
- 21:46 Pressman: Senki nem mondja, hogy Magyarország ne üzleteljen Kínával
- 20:05 Évszázadok múlva az uralkodó majmok megdöbbennek, hogy az ember még tud beszélni
- 17:56 Orbán: A nukleáris iparra is kiterjesztjük a Kínával való együttműködést
- 18:36 Húsz percet volt nyitva a bolt, aminek a mása ma is működik, mégis több év börtönt érhet
- 15:06 Eljárást rendelet el a bíróság az MVM ellen a gázszámlákon szereplő összegek miatt
- 06:49 Schobert Norbi: A három gyerekem nevelésében alig vettem részt
- 20:03 Ennyi reklámidő jut a köztévében az EP-választásra listát állító pártoknak
- 07:29 Templomrombolás, bebörtönzött hívek: a kínai elnök az elődeinél is keményebben üldözi a kereszténységet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!