Belföld

Gázáremelés – csak a nagyfogyasztóknak

(FN, NAPI) A kormány döntése szerint november 1-jén 43 százalékkal emelkedik a gáz ára a nagyfogyasztók számára - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter. A gázáremelés csak a nagyfogyasztókra - 500 társaságra - vonatkozik, 780 ezer cég, illetve a kis- és középvállalatok a korábbi áron jutnak földgázhoz. A döntés nyomán az idei infláció 0,1 százalékponttal, a jövő évi pedig 0,6 százalékponttal emelkedhet. A gázáremelés az évi 12 milliárd köbméteres magyar fogyasztás harmadát, azaz négymilliárd köbmétert érinti. A kormány nem zárta ki, hogy jövőre, a félév előtt újabb korrekciót hajtanak végre. A bejelentést követően a MOL-papírok árfolyama zuhanni kezdett, tőzsdezáráskor a részvény ára 5295 forint volt, ami 1,5 százalékos gyengülést jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik