Viktor Zubkov jelöléséről pénteken szavaz az orosz Duma. Vlagyimir Putyin orosz elnök felkérte a távozó miniszterelnököt, Fradkovot, hogy utódja beiktatásáig maradjon hivatalában – írja a BBC.
Az orosz kormányt 2004 márciusa óta vezető Fradkov azzal indokolta saját és kabinetje felmentésére irányuló kérését, hogy Oroszország jelentős politikai események elé néz, ő maga pedig teljes választási szabadságot kíván nyújtani az államfőnek, egyebek közt személyi kérdések megoldásához.
Putyin mindenkit meglepett, semmi sem szivárgott ki a bejelentés előtt, mely a 65 éves Zubkovra engedett volna következtetni – nyilatkozta a Financial Timesnak Szergej Markov politikai elemző, hozzátéve, hogy az új kormányfő megtartja a hatalmi erőegyensúlyt, és továbbra is nyitva hagyja a kérdést Putyin utódját illetően.
Zubkov lehet a harmadik esélyes
A következő miniszterelnöknek különösen nagy lehetősége lesz arra, hogy egy-egy jelölt mellé állva befolyásolja a Putyin utódlásáért folytatott harcot, egyelőre azonban még egyetlen politikai játékos sem jelezte hivatalosan, hogy indulni kíván a posztért, és maga az államfő sem nevezte még meg utódját – írja a BBC.
Az orosz médiában ugyanakkor találgatások jelentek meg arról, hogy a jelenlegi első miniszterelnök-helyettes, Szergej Ivanov, aki a 90-es években az orosz hírszerzésnél dolgozott és jó kapcsolatokat ápol az elnökkel, esélyes lehet a posztra. A politológusok szerint azonban ugyanilyen eséllyel a hasonló pozícióban lévő Dmitrij Medvegyevből is lehet államfő.
Közös múlt
Elemzők korábban arra számítottak, hogy új miniszterelnököt majd kettejük közül jelöl Putyin, és nagy valószínűséggel a választott követi majd őt az ország élén, Zubkov neve azonban eddig fel sem merült, mint lehetséges utód – írja a Fox News.
A most kormányfőnek jelölt gazdasági szakember ugyanakkor szintén közel áll Putyinhoz, akivel pályája kezdetén együtt dolgozott a szentpétervári városvezetésnél.
Zubkov kinevezése a Kreml-en belüli „klánok” közötti hatalmi harcra enged következtetni, melyet elsősorban az illető Nyugattal való kapcsolatai határoznak meg – fogalmazott Steven Eke, a térség szakértője a BBC-nek.
Zubkovhoz hasonlóan Borisz Jelcin volt orosz elnök távozásakor annak idején Vlagyimir Putyin szintén miniszterelnökként került ismeretlenül az orosz politikába.